Az ókori Ur városának kultúrája

Cikkem témája az ókori sumér Ur városának politikai jelentősége, kulturális és technikai fejlettsége.

       Cikkemben először a sumér társadalom kialakulását és felépítését, majd a sumér városállamok közti politikai, gazdasági viszonyokat ismertetem. A következőkben pedig a korabeli sumér vallást vázolom fel. A vallás akkoriban központi szerepet játszott a kulturális életben, ezért tartom fontosnak felvázolni a sumér vallás alapjait. A vallás felvázolása után pedig rátérek a korabeli tudományos eredmények bemutatására. Cikkemben arra keresem a választ, hogy milyen társadalom tudott egy ilyen nagyszerű kultúrát létrehozni? Vizsgálódásom csak érintőlegesen tárgyalja a Kr. e. 2563-2387 közti időszakot, vagyis az úgynevezett első Ur-i- dinasztia tagjainak uralkodását. Ez a dinasztia öt uralkodóból állt. Az első uralkodó Meszanepada (Kr. e. 2563 2524), a fia Aanepada (Kr. e. 2523-2484), majd Aanepada fia Meszkiagnunna (Kr. e. 2483-2448) uralkodása. Utánnuk még két uralkodó Elulu (Kr. e. 2447-2423) és Balulu (Kr. e. 2422-2387) következett. Majd Ur városát az ún. sumér királylista szerint meghódította a szomszédos Awan városa, melyet sémi eredetű Akkádok hódítottak meg, kik nagyon sok kulturális eredményt átvettek a suméroktól. Majd az Akkád Birodalom bukása után az ún. harmadik Ur-i- dinasztia kb. Kr. e. 2112-2004 uralkodását sem részletezem. Ez a dinasztia is öt tagból állt. A dinasztia első tagja Ur-Nammu volt (Kr. e. 2112-2095), őt a fia Sulgi (Kr. e. 2094-2047) követte. Sulgit a fia Amar-Szuen (Kr. e. 2046-2038) követte. Amar Szuen után fivére Su-Szuen (Kr. e. 2037-2029) következett, akit fia (vagy fivére) Ibbi-Szuen követett (Kr. e. 2028-2004). Az uralkodásuk alatt virágzott fel Ur városa még egyszer utoljára, a „sumér reneszánsz”-nak korszakon belül. Majd Ur városát meghódította Isin városa.

       Délnyugat-Ázsia nem alkot természeti egységet, a térség változatos. Lehet itt találni áradmányos folyóvölgyeket, fennsíkokat, hegyi legelőket, száraz területeket valamint homok- és kősivatagokat is. Az átjárható hegyvidékek csak részben különítik el a környező térségektől. Mezopotámia (a szó görög eredetű és folyóközt jelent) életét meghatározta két folyamának a tigrisnek és az Eufrátesznek az áradása. Ebből következik, hogy a terület lakói földműveléssel foglalkoztak, hiszen a térségben csak a peremvidékeken voltak hegyek és ásványkincsek, a térség központjában fekvő síkvidékeken és a sivatagokban nem. A mezopotámiai társadalom gazdasági alapja a mezőgazdasági fejlődés volt. A legfőbb termesztett gabonafélék az árpa, tönke, búza és a köles voltak. Az árpából, mely Mezopotámia fő terménye volt kovásztalan kenyér, valamint egyéb ételféleségek és malátasör készült. A búzából pedig kelesztett kenyér és különféle édes tészták. A szezámmag kisajtolásával pedig erősen pikáns olajat nyertek. Különböző fajtájú hagymákat, valamint ízesítő és fűszernövényeket is termesztettek. Fontos ételízesítő volt még a só is. A legnépszerűbb édes táplálék a datolya volt, amit változatos módon fogyasztottak, és még alkoholos italt is készítettek belőle. A szőlőművelés általában Észak-Mezopotámiában volt, de a mazsolát és a bort délen is ismerték. Lent is termesztettek, melynek magjából orvosságot készítettek. A térség lakói a kecskét a juhot és a sertést korán háziasították. A szarvasmarhát igaerejéért tartották. A szamár a teherhordásban játszott nagy szerepet. A szárnyasok közül főleg kacsát és libát tartottak a mezopotámiaiak. A kutyát kedvtelésből, vadász, illetve pásztortársként tartottak. Háziállatként még az egerek pusztítására, a monguzt pedig a kígyók pusztítására tartották. A legősibb mesterségek közé tartoztak az élelmiszerek készítői, a molnár, a pék, a mészáros és a sörfőző. A gabonát örlőköveken zúzták szét. A fő építési anyag a napon szárított agyag- és vályogtégla volt, csak a mázas téglákat égették ki. A fazekasság is a legősibb mesterségek egyike volt. Mezopotámia szegény volt erdőségekben és fában, viszont azt kitűnően pótolta a nád és a gyékény. Magánemberek nehezen szerezhettek be fát, ezért az ácsok főleg a templom, vagy a palota szolgálatában dolgoztak. A szabók mestersége is megtalálható volt a sumér társadalomban. A kőfaragók termékei az egyszerű közszükségleti cikkektől a művészi épületek, faragványok készítéséig terjedt. Szintén a templom vagy a palota szolgálatában álltak a kovácsok, fémöntők és fémművesek is, mely nagy technikai tapasztalatokat igényelt.

Kr. e. 3700 táján Mezopotámia déli részén a népesség növekedése és gazdagodása elvezetett a városok kialakulásához. A városok gazdasági, politikai és katonai hatalmat gyakoroltak a vidék felett. A folyam teljes hosszában nehezen szabályozható, de egyes szakaszokon nagyon könnyen. A városok a folyó könnyen szabályozható részein jöttek létre. Körülbelül 15-20 egymástól független város alakult ki. A városoknak két formája volt. Az egyik az egyenlő helyzetű személyek közössége, akiket az összetartozás tudata kapcsolt össze. Ezeket a városokat a polgárok közössége (minden háztartással rendelkező férfi polgár) a népgyűlés útján kormányozta, az elnöklő tisztviselő vezetésével. A népgyűléseket a befolyásosabb, gazdagabb és öregebb tagok irányították. Minden háztartás előállította a maga szükségletét, önellátó volt. Ettől lényegesen eltért a másik típusú közösség a templom vagy palota, vagyis az isten vagy a király háztartása. Ez a kettő önmagában zárt szervezet volt, melyben szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyok voltak. Ezekben a szervezetekben a termelést és az elosztást központilag szervezték meg. A városoknak két típusát különböztetjük meg. Az Észak-Mezopotámiában található „fellegvár típusú” városok voltak a jellemzőek, melyekben az egymáshoz csatlakozott templomot és palotát azok melléképületeivel együtt egy fal veszi körül. A polgárok ezeken a falakon kívül telepedtek le és alacsony házaikat rendszerint egy másik falrendszer védelmezte. A védelmi rendszer kiépítésében felhasználták a domborzat és a vízfolyások nyújtotta lehetőségeket is. A város falait monumentális kapuk tagolták. A dél-mezopotámiai városokban világosan elkülönült egymástól a palota a templom és a polgárok városnegyede. A templom negyedből kiemelkedett a toronytemplom (zikkurát [zikkurratu]). A polgár negyedet egy-vagy kétszintes, lapos tetejű, ablaktalan házak tömege jellemezte, melyek között utcák és zsákutcák húzódtak. A városnegyedeket téglafalak védelmezték. A városok lakosságát átlagosan 40-50 ezer főre becsülik (a környék népességével együtt 100 ezer főre), de egy-egy kiemelkedő nagyváros lakossága több százezer fő lehetett. Például Ur dél-mezopotámiai város lakossága 250-360 ezer fő körül lehetett. Ezek a városállamok állandóan harcban álltak egymással a térség feletti hegemóniáért. Ur városa ebben az időben nagyhatalomnak számított, de nem tudott hegemóniát kiépíteni a térség fölött. A már fentebb említett Ur-i dinasztiák tagjai szakadatlan harcokat vívtak a szomszédos városállamok ellen. Ezekről a harcokról tudósít az ún. Sumér királylista „vízözön utánni” királyokkal foglalkozó része. „Úr városában Mesannepada volt a király, 80 évig uralkodott; [Annepadda, Mesannepadda fia, x évig uralkodott] Meskiagnanna Mesannepada fia, volt a király, 36 évig uralkodott; Elulu 25 évig uralkodott; Balulu 36 évig uralkodott: 4 király, 177 évig uralkodtak ott. Ur város fegyverrel leveretett. Királysága Awan városába ragadtatott el.” Valamint: „Úr városában Uranammu volt a király, 18 évig uralkodott; Sulgi Isten, Urnammu isten fia, 48 évig uralkodott; Bursin isten Sulgi isten fia, 9 évig uralkodott; Susin, Bursin isten fia, 9 évig uralkodott; Ibbisin, Susin fia, 24 évig uralkodott: 5 király, 108 évig uralkodtak ott. Úr város fegyverrel leveretett. Királysága Isin városába ragadtatott el.” Az idézetekből világosan látszik, hogy a városok milyen harcokat vívtak egymással. Ebből a királylistából lehet rekonstruálni valamelyest a térség ókori történelmét is. A második idézetből viszont az is kiderül, hogy abban a korban az uralkodókat már istenként tisztelték. Ez a királyság hatalmát is jelképezi és arra lehet következtetni belőle, hogy az uralkodók hatalmukat kiterjesztették a papi réteg fölé is. A mezopotámiai király a hadsereg vezére volt. A Béke idején a királynak főleg társadalmi kötelezettségei voltak. A király társadalmi feladatai közé tartozott a jogi védelem biztosítása és elvárták, hogy a kihallgatások rendszeresítésével tegyen eleget ennek a feladatának. Ő hirdette ki a törvényeket és az árszabályzó rendeleteket, hogy a visszaéléseket ellensúlyozza és segítse a hátrányos helyzetűeket. A király személyét gondosan óvták a betegségektől és a varázslás gonosz hatásától. A királyokat jövendőmondók és orvosok serege vette körül, akik minden előjelet figyeltek.

A régészek lenyűgöző toronytemplomokat (zikkuratu) tártak fel. Megismerték ezek szerkezetét és kultikus tárgyak tömegét. A templom negyedek szállást adtak a személyzetnek és a kincseknek. Ezek egy olyan kultusz emlékei, melyet csak néhány írásos forrásból ismerünk. A mezopotámiai többistenhívő politeista vallás. Az istenek rangsora nem állandó, hatalmuk változhat, a róluk szóló történeteknek számtalan változata létezik. A sumer istenek száma 3600 körül olt. Úgy gondolták, hogy egy névtelen hatalom már születésekor meghatározza az ember élettartalmát, életének eseményeit. A fő istenhármasság: An, Enil és Enki. An az ég istene a leghatalmasabb isten volt. A sumerek számára Anról semmiféle elképzelésük sem alakult ki. Fő szentélye Urukban állt. Enil a levegő ura, az istenek és az emberek királya. Ő An isten elsőszülöttje, a jótékony rend védelmezője, de Ő idézte elő a vízözönt is. Őt a bölcsesség istenének tartották, aki megtanította az embereket a tudományokra és a művészetekre. A csillag-istenségek közül kiemelkedik a holdisten Nanna és a napisten Utu is. Ők mindent látnak, mindent tudnak, mindent helyesen ítélnek meg, és ők a legfőbb bírók is. Az ég úrnője volt Innin (akkádul Istár) a szerelem és a gyönyör istennője, kinek jelképe a Vénusz bolygó volt.

A vallás és a városok kialakulásával szinte párhuzamosan kialakult az írás és a tudományok is. Az írást nem feltalálták, hanem kialakult. Kr. e. 3000 körül jelentek meg a képjelek (piktogrammok), melyek még leegyszerűsített ábrák. Már ebben a formában is az állami bürokrácia fontos segédeszköze volt a raktári nyilvántartásban. Ahogy bővült a templom- és palotagazdaság, úgy nőtt az információ mennyisége és bonyolultsága is, ezzel lépést tartva egyszerűsödtek le a képek vonalai. Az írnokok nádszál háromszög alakúra vágott végével balról jobbra benyomkodták a benedvesített agyagtáblába a jeleket, így keletkeztek az ékformák. A sumereknél magas színvonalat ért el a matematika és a geometria. A sumer számrendszer hatosa alapú számrendszer volt. A sumerek a napot 12 kettős órára osztották fel, valamint minden kettős órát 30 részre. A nappályát is 12 részre osztották, ezzel létrejött a csillagászati állatöv, illetve a hónapok. A csillagászat tudományánál (asztronómia) viszont sokkal fontosabb volt a csillagjóslás (asztrológia), mivel ez a jövendőmondás és a mágia egyéb fajtáival együtt az istenek oltalma alatt álló „titkos tudományok” közé tartozott.

Ur városában rendkívül gazdag temetkezési leleteket találtak a régészek. 1927-ben egy angol régész, Leonard Woolley (1880-1960) a legendás „Ur-i ásatások” alkalmával felfedezett egy monumentális temetőt, mely 4500 évig sértetlenül maradt. Az ásatás során számtalan leletet talált. A leletek közül kitűnik a híres Ur-i standard. Ez egy lazúrkőből és kagylókból kirakott mozaik egy nem nyitható doboz felületén látható. Ez a lelet számos információval szolgál Sumer városainak mindennapjairól. A felső sorban a királyok sorakoznak. Ez hierarchikus szemléletet tükröz, hogy az uralkodók nagyobbak mint a nemesek és hozzátartozók, valamint a katonák és a közrendűek. Az alsó sorokban a szolgák terményeket, élelmiszereket cipelnek a palotába. A ládikó kb. 50 cm széles. A nem nyitható doboz felületén szolgák láthatók, akik egy vezető felügyelete mellett különféle adományokat adnak át az uralkodónak. A doboz másik oldalán azoknak a lakomáknak az ábrázolásai látszanak, melyeket az uralkodó a város előkelői számára rendezett.

       Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy Ur városa Mezopotámia egyik legjelentősebb városa volt mind politikai, mind kulturális szempontból. Nagyszerű uralkodóinak és remek földrajzi fekvésének (a Perzsa- Öböl partján) köszönhetően gyorsan felvirágzott a kereskedelem és így a város uralkodói meggazdagodhattak, fényűző életet élhettek és tudták finanszírozni a tudósokat, papokat, templomok építését és a szomszéd városok ellen indított háborúikat, jelentősen megnövelve az állam területét és az alattvalók számát. A háborúk és a hadi fosztogatás következtében megnőtt az uralkodók vagyona és a szolgák létszáma, amit a királyok nagyszerű templomok és épületek felépítésére használtak fel. Az uralkodókkal és családtagjaikkal együtt számtalan kincset, ingóságot, használati tárgyat temettek el, melyeken korabeli módon ábrázolták az uralkodó és az állam mindennapjait. Az uralkodót istennek tekintették alattvalói, aki, mintegy hatalma fitogtatása céljából hatalmas épületeket, templomokat emeltetett, a várost védelmező isten és saját maga tiszteletére. Midezt egy rendkívül tagolt társadalomi szerkezettel lehetett megoldani, valamint magas szintű matematikai, technikai fejlettséggel. A régészeti leletekből lehet következtetni a társadalmi hierarchiára, az írásos emlékekből a matematikai ismereteikre. A sumerek technikai ismereteiről nem sok adat maradt fent.

írta: Deák Imre, 2008.