V. Károly terhes öröksége, avagy miért nem létesült világbirodalom?

Cikkem témája Habsburg V. Károly világuralmi törekvései.

A cikk első, bevezető részében nagy vonalakban igyekszem bemutatni, hogy V. Károly császár mely országok felett uralkodott, és hogy jutott ezen országok trónjához. A második tárgyalás részben pedig uralkodásának főbb eseményeit mutatom be nagy vonalakban. Főleg azt tárgyalom, hogy milyen háborúkat viselt, és hogy mi okból. Uralkodását országonként külön-külön fogom megvizsgálni, hogy az egyes országokban mit, miért tett. A befejező részben pedig azt vizsgálom, hogy ez az ígéretes jövőjű és nagy hatalmú ember miért vallott kudarcot, illetve, hogy miért nem sikerült országaiból egységes birodalmat létrehoznia.

Károly öröksége.

V. Károly 1500. február 24-én született Gentben, Németalföldön. Atyja Habsburg Szép Fülöp (1478-1506) Anyja pedig (őrült) Johanna (1479-1555). A szülei házassága, mint abban a korban szinte minden uralkodók közti házasság politikai indíttatású volt. A házasságra 1496-ban került sor. Amikor a tizennyolc éves vőlegény megjelent az Ibériai-félszigeten és találkoztak állítólag oly heves szerelemre lobbantak egymás iránt (vagy csak a lány) hogy nem akarták megvárni a két nappal későbbre kitűzött esküvőt, hanem rögtön papot hozattak és összeházasodtak. Utána a fiatal pár elutazott Brüsszelbe, ugyanis Szép Fülöp, akkoriban Európa egyik leggazdagabb tartományának, Németalföldnek (a mai Hollandia, Belgium és Luxemburg területe) volt az ura. 1497-ben egy évvel az esküvő után meghalt a spanyol trónörökös (egyes feljegyzések szerint halálát az okozta, hogy anyja Izabella, noha mérsékletre intette, a fiatal trónörökös túlságos szenvedéllyel vetette bele magát a szerelembe ifjú nejével). Egy év múlva meghalt a spanyol királyok, Izabella és Ferdinánd legidősebb lánya a portugál királyné is, így Johanna vált Spanyolország örökösévé.

[1] Az ifjú Habsburg Fülöp viszont meglehetősen csapodár életet élt és amikor csak tehette, megcsalta feleségét, Johannát, akit egy idő után féltékenységi rohamok kezdtek gyötörni. 1504-ben meghalt Izabella Kasztília királynője és a kasztíliai rendek nem a királynő férjét Aragóniai Ferdinándot fogadták el uralkodójuknak, hanem Johannát és Habsburg Fülöpöt. Fülöp Spanyolországban is folytatta félrelépéseit, aminek következtében Johannán féltékenységi rohamok lettek úrrá. Férje Fülöp és atyja Ferdinánd ennek következtében örültnek nyilvánítatták és alkalmatlannak az uralkodásra. Szép Fülöp 1506-ban bekövetkezett halála után Aragóniai Ferdinánd uralkodott régensként lánya és unokái Károly és Ferdinánd nevében. Viszont saját országaiban (Aragónia és a Nápolyi Királyság) is akart örökösről gondoskodni, amit Navarrai Germaine de Foix-val kötött házasságából remélt. Ennek ürügyén 1512-ben megszállta Navarra nagyobb részét is. De a házasság terméketlen maradt.

Károly herceg ekkor már Németalföldet kormányozta, ugyanis a kormányzati teendőket 1515 januárjában vette át nagynénjétől. 1516. január 23-án meghalt nagyapja Ferdinánd is, anélkül, hogy gyermeke született volna. Ettől kezdve Károly és tanácsadói legfontosabb célkitűzése a spanyol örökség biztosítása volt. Ezért 1516. augusztus 13-án a vele szinte egy időben trónra lépő I Ferenc francia királlyal a noyoni szerződést, melynek értelmében a Francia király megtarthatta Milánót, de cserébe lemondott Nápolyi trónigényéről. Károly viszont elállt a francia kézbe került burgundi területek visszaszerzésétől és ígéretet tett Navarra visszaadására II. Henri d`Albret-nak. A jó viszony megerősítése érdekében kilátásba helyezték Károly házasságát Ferenc akkor még csecsemő lányával, Lujzával. Miután így rendezte a hátát 1517 őszén Spanyolországba ment. Távolléte idejére Németalföld kormányzását nagynénjére, Margitra bízta. Kasztíliában és az aragón tartományokban nagyobb nehézségek nélkül sikerült elfogadtatnia uralmát, viszont a kíséretében érkező németalföldi tanácsosok és udvaroncok túlzott befolyása rövid idő alatt elégedetlenséget váltott ki. Amikor Károly a császári cím átvételére indult Németországba 1520-ban akkor felkelések törtek ki uralma ellen. A közösségekbe (comunidad) tömörült kasztíliai városok felkelését csak 1522-ben sikerült megfékezni.

A Német Birodalomban I. Miksa (1493-1519) sokat fáradozott azon, hogy még életében unokáját Károlyt római királlyá választassa, de 1919. január 12-én bekövetkezett halála ezt megakadályozta. A választás így nyílttá vált. Károly mellett akadtak támogatói fivérének Ferdinándnak is, de legnagyobb és legveszélyesebb ellenfele I. Ferenc Francia király volt. Végül a Fuggerek pénze (850 ezer aranyforint) és az ügyes, hazafias jellegű propaganda (valamit az a tény, hogy a német fejedelmek nem akartak egy erős országgal és stabil anyagi háttérrel rendelkező uralkodót) segítségével Károly kerekedett felül. 1521-ben Wormsban Károly szerződést kötött öccsével Ferdinánddal, melyben megosztotta az uralma alá került területek kormányzását. Ferdinándé lett Alsó- és Belső- Ausztria, majd egy második, egy ideig titokban tartott brüsszeli egyezmény (1522) értelmében Tirolt és Elő-Ausztriát is megkapta. Mivel Ferdinánd 1521-ben megkötötte 1516-ban elhatározott házasságát Jagelló Annával, ezért később az országaihoz csatolhatta a magyar és cseh koronát is.[2]

Károly uralma országaiban.

Mint fentebb már említettem Károly 1515-ben vette át Németalföld kormányzását nagynénjétől. A három európai hatalom a Német Birodalom, Franciaország és Anglia közé ékelődött Németalföld névleg a Német-Római Császársághoz tartozott viszont a középkor végén jelentős önállóságra tett szert. A politikai szabadság és a gazdasági fejlődés kölcsönösen ösztönözték egymást. A három nagyhatalom erőegyensúlya pedig megakadályozta, hogy bármelyikük is tartósan megvesse a lábát a térségben. Viszont a zömében köztük lebonyolódó kereskedelem elősegítette a térség gazdasági fejlődését. Németalföld posztótermékeit egész Európában keresték, mezőgazdasága pedig más európai országokban is példaképpé vált. Pedig a terület sem politikailag, sem gazdaságilag, sem társadalmilag, sem pedig etnikailag nem volt egységes. Nem volt közös kormányzata, 17 tartományból tevődött össze, melyek élén saját hercegük, grófjuk vagy püspökük állt. A több mint 200 város megerősödő polgársága, elsősorban a gazdag flamand városok (Brugge, Gent) rivalizálása inkább akadályozta az egységesülést. Az északi tartományokban a germán nyelvcsaládhoz tartozó flamand, míg a déli tartományok vallonnak nevezett lakossága franciául beszélt. A tartomány 1382-től a Valois- család mellékágát képező burgundi hercegek birtokába került, akik nem sértették a tartományok autonómiáját és az azokból befolyt jelentős pénzösszegeket a kultúra és a gazdaság felvirágzására használták. De a 15. század vége felé Merész Károly herceg (1467-1477) Németország és Franciaország közt akart köztes államot létrehozni és ezért konfliktusba keveredett szomszédaival, fő ellenfele XI. Lajos Francia király (1461-1483) volt, aki sikeresen szövetségre lépett a svájciakkal és a herceg 1477-ben az általa kezdett háborúban elesett. Németalföldet a lányával kötött házassága révén Habsburg Miksa főherceg, III. Frigyes császár (1440-1493) fia szerezte meg. V. Károly sem feledkezett meg szülőföldjéről, erre ösztönözte a térség erős gazdasága is. Birodalma legjelentősebb jövedelmei innen folytak be. A 17 tartomány ekkor kapott egységes közigazgatási szervezetet. Az uralkodó 1530-ban húgát, Máriát (II. Lajos magyar király özvegyét) nevezte ki a tartományok élére. Mária 1554-ig látta el ezt a feladatot. Választása nem is eshetett volna alkalmasabb személyre, hiszen a kiemelkedő politikai és pénzügyi adottságokkal rendelkező asszony a Magyarországon szerzett katonai tapasztalataival fogott a kormányzáshoz. Károly és I. Ferenc közt kirobbant háborúkban mindig visszavonulásra kényszerítette a franciákat, majd erődítmények építtetésével biztosította a térség védelmét. Kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy a császár 1548-ban az augsburgi szerződésben a 17 tartományt kivette a német birodalmi keretből és a spanyol kormányzat alá rendelte. Ugyanakkor rendezte a németalföldi kormányzás pénzügyi hátterét is, rendeletei a régi céhprivilégiumok ellenében a manufaktúrák fejlődésének kedveztek, a nemesség a központi hivatalokban és a hadseregben tudott elhelyezkedni. Viszont Mária sem tudott úrrá lenni a városi szegénység által keltett társadalmi feszültségeken, valamint a reformáción. Az 1539-40-es genti felkelés leveréséhez a császár segítségét kellett kérnie. Ez a kedvező helyzet V. Károly 1555-ös lemondása után megváltozott. Utóda fia a Spanyolországban nevelkedett II. Fülöp már egyáltalán nem érezte hazájának Németalföldet. Vallási türelmetlensége és a Németalföldi szokásjogok iránti érzéketlensége, valamint abszolutizmusa következtében az északi tartományok fellázadtak uralma ellen, ami több mint száz évig tartó felkelésbe és szabadságharcba torkollott, melynek eredményeként 1648-ban Hollandia névén létrejött a független Hollandia.[3]

Mint fentebb már említettem Ferdinánd és Izabella házasságából született mindkét fiú, Juan és Miguel is meghalt, csak lányuk Johanna maradt életben. Így végül a két spanyol korona az unokáé Habsburg Károlyé lett. Johanna és Fülöp házasságának története tele van drámai elemekkel. A katolikus királyok halála után a kasztíliai és aragón cortes (rendi gyűlés) Johannát mentális betegsége miatt alkalmatlannak tartotta a trónra. Csapodár férje Fülöp halála után pedig még kolostorba is zárták, ahol 1555-ben bekövetkezett haláláig élt. I. Károly helyzete meglehetősen furcsa volt. Hatalmas birodalom ura, de nincs állandó fővárosa. Az 1520-as években kitört városi felkelések után elfogadta a spanyolok követeléseit: éljen spanyol földön, tanuljon meg spanyolul, portugál hercegnőt vett feleségül. 1525-ben mindezt meg is ígérte és 1526-ban el is vette portugáliai Izabellát. Uralkodói éveinek jó részét azonban a félszigeten kívül töltötte, Itália, Németország és Észak-Afrika hadszínterein. A császárt ügyei tartósan háborúba szólították 1529-33, 1535-36” 1539-41 és 1543-56 közt. Tehát uralkodásának harminckilenc évéből 24-et töltött távol Spanyolországtól. Neki kellett felvennie a küzdelmet francia riválisa I. Ferenc, Németországban a reformáció terjedése, a Földközi-tengeren pedig a törökök terjeszkedése ellen.[4] A katolikus királyok idején a társadalomra és a gazdaságra nehezedő új terhek és a politikai- vallási üldözés elsősorban a városokat érintette, de tiltakozásukkal, mely 1519-21 közt elkeseredett háborúba torkollott V. Károlynak kellett szembenézni. A felkelők Ferdinánd, mint nemzeti király uralmát nosztalgikusan emlegették, viszont a fő probléma nem ez volt, hanem az, hogy Kasztília városi gazdaságainak (Burgosnak, Toledónak, Ávilának, Segoviának, Salamancának) a válsága abból való és kitörési kísérlete volt. A felkelők közt a városok iparosait, kereskedőit és értelmiségeit is megtalálhatjuk. A városok szövetségeket (Juntákat) hoztak létre és a Központi Junta élén egy arisztokrata Juan Padilla állt. A harc fő célpontjai a nagyhatalmú arisztokraták, a grandok voltak. A mozgalom viszont gyorsan radikalizálódott és Tordesillasban elfogadott határozataikból három fő pont rajzolódott ki: a vagyon egyenlő elosztása, a nemesség eltörlése és a monarchia megszüntetése. Valencia városában 13 tagú bizottság alakult a harc szervezésében. I. (V.) Károly csapatai a kasztíliai nemesek lelkes és gyors támogatásával Villalarnál szétverték a felkelőket.[5] Miután Károly Német-Római császár lett kevéssé tudott koncentrálni spanyol ügyeire. A felkelés leverése után igyekezett kiépíteni a nyugodt, de erős királyi hatalmat, melynek révén elegendő anyagi erőforrást nyerhetett egyéb politikai törekvései megvalósításához. 1521-22 után ez sikerült is neki. Mivel maga keveset tartózkodott az Ibériai-félszigeten, helyette tanácsadói, előbb a humanista Cisneros bíboros (1517-ig), majd Gattinara kancellár (1517-1530) végül felesége és fia a későbbi II. Fülöp kormányoztak, akik továbbfejlesztették a tanácsok (inkvizíció tanácsa, igazságszolgáltatás stb.) rendszerét. Előbb az Államtanács (1522) majd a Pénzügyi tanács (1523), végül a gyarmatok ügyeit igazgató Indiák tanácsa (1524) jelezték a központosítás folyamatát. A hivatalokban szakképzett hivatalnokokat alkalmaztak. A hatalmi ambíciók költségeit az uralkodó leginkább Kasztília adóiból fedezte. Az 1530-as években a kasztíliai jövedelmek megtízszereződtek. Amerikából csak 1540 (Potosí ezüstbányáinak feltárása után) folyt be jelentősebb jövedelem. A rendi gyűlés viszont hosszú politikai egyeztetések után volt hajlandó megszavazni adókat, ezért Károly kölcsönökből fedezte kiadásait. A legelterjedtebb kölcsönforma az asientónak nevezett zálogszerződés volt, amikor az uralkodó földbirtokot, bányát vagy jövedelmet zálogosított el a kölcsönért. A folyamatos háborúk következtében a monarchia pénzügyi igényei eladósodáshoz vezettek. A kamatterhek 1527-ben a kasztíliai bevételek 59%-át tették ki, 1542-ben már 65%-ra, 1557-ben pedig államcsődhöz vezetve 103%-ra rúgtak. Károly uralkodása az itáliai háborúk jegyében telt, melynek eredményeként országaihoz csatolta Nápoly mellett Milánót (1530) is. A török ellen jóval kevesebb lépést tett, öccsét főleg pénzzel segítette, a Földközi tengeren pedig a Tunisz elleni sikeres (1535) és az Algír elleni sikertelen (1541) hadjáratokkal próbálta korlátozni a földközi tengeren az iszlám haditengerészet erejét. Károly élete során négyszer nősült, ezek közül az első, portugáliai Izabellával kötött házasságából származik későbbi utóda II. Fülöp is. A spanyol trónról Károly 1556-ban mondott le, és visszavonult a San Yuste kolostor melett épített palotájába, ahol hátralevő két évét vallásos áhítatban töltötte.[6]

A Német Birodalomban Károly I. Ferenc francia király ellenében a Fuggerek pénzügyi támogatásával került trónra. Megválasztása a német jogtörténet számára is fontos tényező, hiszen a korábbiakkal ellentétben a császári cím is együtt járt.[7] Az új császárnak trónra lépése alkalmával egy választási kapitulációt is ki kellett adnia, melyben meghatározza a fejedelmek jogait és kiváltságait. Eszerint a törvényhozáshoz és a politikai döntésekhez a fejedelmek egyetértése is szükséges. Ezután Károly németországi uralkodásának két fő célja – a középkori császári eszmény feltámasztásának jegyében- az Itáliáért folytatott harc és a reformáció elleni küzdelem volt. 1520-ban Luther három iratban összefoglalja programját a vallási reformáció jegyében. Károly a wormsi birodalmi gyűlés elé idézteti, ahol ediktum formájában kimondja rá a birodalmi átkot. Luthert III. Frigyes szász választó veszi védelmébe, Wartburg várában látszólag fogságba veti, ahol Luther németre fordítja a Bibliát. A gyűlésen Károly távolléte idejére 20 tagú birodalmi kormányt állítanak fel, melynek illetékességét azonban a sváb szövetség nem ismeri el. Közben megkezdődik a franciák elleni első háború (1521-26) is. Károly X. Leó pápával köt szövetséget, amihez a későbbiek során VIII. Henrik angol király is csatlakozik. 1521-ben a császári seregek visszafoglalják Milánót, majd a Bicocca mellett aratott német győzelem (1522) nyomán csak Cremona marad francia kézen. 1523-ban Ferenc elveszti utolsó itáliai birtokát is, sőt Károly Franciaországba is betör, de Marseille sikertelen ostromával ez a vállalkozása 1524-ben kudarcba fullad. 1525. február 24-én a francia hadsereg Pavia mellett súlyos vereséget szenved, és a francia király is fogságba kerül. A háborút a madridi békével zárják le, ahol Károly Nápoly mellett megszerzi Milánót is.[8] Eközben Németországot felkelések egész sorozata rázkódtatja meg. 1518-23 közt helyi parasztlázadások törtek ki a Svábföldön, majd 1522-ben Franz von Sickingen vezetésével a sváb- és frankföldi lovagok lázadtak fel. Sickingen a trieri érsek ellen vonult, de Landshut ostrománál meghalt, így mozgalma 1523-ban elbukott. 1524-ben pedig a Fekete erdő déli részén kezdődik meg egy felkelés, mely később egész Dél-Németországra kiterjedt. Luther a fejedelmek oldalára áll és követeli, hogy fékezzék meg a lázadó parasztokat. Munzer Tamás prédikátor vezetésével harcoló parasztseregeket a hesseni, a braunschweigi és a szász uralkodó veri le, Elzászban II. Antal lotharingiai herceg, Frankföldön Kázmér kulmbachi őrgróf, Svábföldön pedig a Sváb szövetség állítja helyre a rendet 1526-ig. A wormsi ediktum ellenére a birodalmon belül megállíthatatlanul terjed a reformáció. Az új tanok ellen a katolikus fejedelmek 1524-ben megkötik a Regensburgi Konventet (Ausztria, Bajorország, délnémet püspökségek), 1525-ben pedig a Dessaui Szövetséget (Brandenburg, Szász hercegség, Mainz, Magdeburg). A lutheránusok erre a Torgaui szövetséggel válaszolnak (szász választó, Mecklenburg, Braunschweig-Lüneburg, Annhalt, Hessen, Mansfeld, Ansbach). Miután Ferenc kiszabadult fogságából visszavonja a béke feltételeit és a pápa, milánó, Firenze, Velence és Anglia részvételével megalapítja a Cognaci Ligát (1526). Károly a második francia háborúban (1526-29) feldúlja Rómát (Sacco di Roma) és magát VII. Kelemen pápát is foglyul ejtik. Ferenc ezután ismét békére kényszerül, Cambrrai-ban lemondott minden Itáliára támasztott igényéről, ezzel cserbenhagyta szövetségeseit is, ám Firenzét továbbra is harcra bujtja fel. Károly seregei 1530-ban veszik be a várost, ahova herceggént visszatérnek a Mediciek. Károly ezután Bolognában császárrá koronáztatta magát, ami az utolsó itáliai császárkoronázásként vált ismertté. Ezalatt Németországban a fejedelmek a reformáció szellemében megkezdik az egyházi birtokok kisajátítását. Az 1529-es második speyeri birodalmi gyűlésen a fejedelmek egy része és 14 város protestál a wormsi ediktum ellen. A császár 1521 óta ismét a birodalomba jön, de az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésen a protestáns rendek kinyilvánítják az ágostai hitvallást (Confessio Augustana), majd 1531-ben védelmi célból a protestánsok megkötik a Schmalkaldeni Szövetséget. A közös hadsereggel és pénztárral rendelkező szövetség tagjai Hessen, a szász választó, Anhalt, Braunschweig-Lüneburg, Mansfeld, a birodalmi városok közül pedig Strassburg, Ulm, Magdeburg és Bréma.[9] A császár öccsének, Ferdinándnak római királlyá történő megválasztása elleni tiltakozásul a katolikus bajor hercegek is csatlakoztak a szövetséghez, valamint híre jött egy 1532-ben Magyarország elleni török támadásnak is, Károly az 1532-es Nürnbergi birodalmi gyűlésen kihirdeti a vallásbékét. A szövetség 1534-ben felveszi a kapcsolatot I. Ferenccel. Ezalatt a török vazallus tuniszi kalózkirály, Haireddin Barbarossa a spanyol és itáliai partokat támadja, mire Károly 1535-ben elfoglalja Tuniszt, ami meggyorsítja a török porta és Franciaország közeledését és 1536-ban szövetséget is köt a két hatalom egymással. A Sforza II. Ferenc herceg halálával 1535-ben Károly Milánót a birodalomhoz csatolja, amivel I. Ferenc ismét fenyegetve érzi magát és ismét háborút kezd a császárral (1536-38) a változatosság kedvéért ismét vereséget szenved és újból békét kellett kérnie a császártól, valamint meg kellett ígérnie, hogy eláll a Schmalkaldeni szövetség támogatásától. A császár 1539-ben Gent városának lázadását veri le, majd algír ellen vezet expedíciót, ami az időjárás viszontagsága miatt kudarcba fullad. I. Ferenc Itália és Németalföld elleni egyidejű támadásával elkezdi a császár elleni negyedik háborúját (1542-44), melyben elnyeri a törökök támogatását is. Miután VIII. Henrik angol király Károly mellé áll és seregei beveszik Boulogne-t, Franciaország megköti a crépyi békét, mely Milánót császári, Nápolyt pedig spanyol hűbérben hagyja. Mivel az 1540-41-es birodalmi gyűlések hitvitái eredménytelenül záródtak, Károly megígéri a protestánsok által is követelt zsinat összehívását. VII. Kelem erre nem hajlandó, utóda III. Pál viszont igen. Az 1545-63 közt ülésező tridenti zsinaton azonban a protestáns fejedelmek nem jelentek meg, de a Schmalkaldeni szövetség tagja tagjai nem jelentek meg az 1546-os regensburgi birodalomi gyűlésen sem.[10] A császár maga mellé állítja Móric szász herceget (aki állítólag részeg volt a szövetség megkötésekor), viszont a szövetség ellen vívott schmalkaldeni háborúban (1546-47) fő támogatója volt. A háború az 1547-es mühlbergi győzelemmel ért véget, Hesseni Fülöp és I. János Frigyes szász választó Károly fogságába esett, kinek választófejedelemségét Móric nyerte el. Az ezt követő Augsburgi birodalmi gyűlésen elfogadnak egy tervezetet mely engedélyezi a protestánsok számára a két szín alatti áldozást és a már meghatározott papoknak hitvesük megtartását. Móric viszont időközben elárulta a császárt és a fejedelmek élére állva az új francia királlyal II. Henrikkel lép szövetségre, akinek a segítségért cserébe Metz, Toul és Verdun birodalmi városokat ajánlják fel cserébe. Az ötödik francia háború 1552-1556 közt zajlott. Móric csapatai betörnek Tirolba és Károly csapatok híján kénytelen volt elfogadni a passaui szerződést (1552) mely semmissé tette a Mühlbergi győzelmet. Móric beszünteti a harcot, majd 1553-ban Brandenburgi Albert ellen harcolva esik el Türingiában. 1555-ben összeülő augsburgi birodalmi gyűlésen a császár betegsége miatt teljhatalmat adott az öccsének, ahol megkötötték az augsburgi vallásbékét. A béke csak a lutheránusokra terjedt ki, biztosította az elkobzott egyházi javak megtartását és kimondja az „akié a föld, azé a vallás” elvét. Ezzel az alattvalók kötelesek a fejedelmeik vallását követni. Fontos pontja a békének, hogy a hitüket megváltoztató egyházi fejedelmeknek le kellett mondaniuk tisztségükről. A protestánsok és minden tervét, így a törökellenes háborút is meghiúsító Franciaország elleni sikertelen küzdelmekbe belefáradt Károly ezt követően 1556-ban lemondott a német császári címről, öccse Ferdinánd javára.[11]

Miért nem létesült világbirodalom?

Láttuk tehát, hogy V. Károly a családi örökségei révén több különböző fejlettségű és jogállású terület urává vált. Viszont a térképre tekintve impozánsnak tűnő birodalom komoly problémákkal küszködött. A királyi hatalom csak Spanyolországban, azon belül is Kasztíliában volt olyan erős, hogy úgy kormányozhassa az országot, ahogy szívének kedves. Károly világhatalmi ambícióihoz is csak a Kasztíliából befolyó jövedelmekre számíthatott teljes biztonsággal. Az akkoriban felfedezett amerikai kincsek csak később kezdtek Spanyolországba áramolni, főleg a fia II. Fülöp uralkodása alatt. Aragónia rendjei ragaszkodtak saját függetlenségükhöz és szokásaikhoz, így azok csak nagyon kis mértékben járultak hozzá Károly hadjárataihoz. Uralkodásának nagy részét a franciák elleni itáliai háborúk és a protestantizmus elleni harc kötötte le, így nagyon kevés katonai akciót tudott indítani a terjeszkedő török birodalom ellen, ami ennek köszönhetően sikeresen teret nyert Közép- Kelet Európában. Károly uralkodása közepéig számtalan sikert és nagy győzelmet aratott ellenségein és katonai szempontból talán a korszak egyik legsikeresebb uralkodónak számított, viszont a háborúk költségei már meghaladták anyagi lehetőségeit, ami Spanyolország eladósodásához vezetett, és még Károly életében 1557-ben a Spanyol állam kénytelen volt államcsődöt bejelenteni. Noha legjelentősebb jövedelmei Németalföldről származtak a különböző tartományok eltérő jogállása és etnikai különbségei miatt nem tudott abszolút királyi hatalmat kiépíteni. A Német Birodalom egységesítésére tett kísérletei is eleve kudarcra voltak ítélve, hiszen a még nagyapja I. Miksa életében 1517-ben elkezdődött reformáció Károly uralkodása alatt kulminálódott, ami lehetővé tette a fejedelmeknek, hogy szembeszálljanak a császár akaratával, és függetlenségre tegyenek szert a birodalom keretein belül. Természetesen már az is jelezte Károly nehéz helyzetét, hogy megválasztása komoly összegekbe került, melyet az augsburgi Fuggerek folyósítottak neki, meglehetősen magas kamatra, amit később nagy nehézségek árán tudott visszafizetni. A francia királyok ellenségeskedésének okát is meg lehet érteni, hiszen Károly birodalma teljesen bekerítette hazájukat (délről Spanyolország, északról Németalföld, Keletről pedig a Német Birodalom). A francia Királyok Itália meghódításával próbáltak kitörni ebből a szorításból, de nem válogattak a császár ellenes eszközökben, még az akkori keresztény Európa legveszedelmesebb ellenségével a török birodalommal is szövetségre léptek, csakhogy bekerítsék Károly birodalmát. A Német-Római Császárságot a protestantizmus támogatásával osztották meg és ezáltal csökkentették Károly hatalmát országában, hogy Németország ne legyen képes Franciaország erős ellenségévé válni. Tehát végső soron Károly bukását a korona túlköltekezései és a nagyhatalmi feladatok túlvállalása mellett Franciaország hatalmi mesterkedései okozták. Még a török elleni hadjáratokra sem tudott akkora katonai erőt felvonultatni, mint amekkorát szeretett volna.

Forrás:

[1] Kulcsár Zsuzsanna Rejtélyek és botrányok a középkorban. Gondolat kiadó Budapest. 1984. 463. o.

[2] Európa ezer éve: a középkor II. Szerk Klaniczay Gábor et. al. Osiris kiadó. Budapest. 2004. 345. o.

[3] Európa az újkorban. Szerk.: Orosz István et. al. Debrecen, University Press. 2006. 172. o. (a továbbiakban Orosz, 2006.)

[4] Anderle Ádám Spanyolország története. Pannonica kiadó, Budapest. 1999. 72. o. (a továbbiakban Anderle, 1999.)

[5] Anderle, 1999. 73. o.

[6] Orosz, 2006. 149. o.

[7] Eddig a császári címet a német választott uralkodó csak a pápa általi császárrá koronázás alkalmával nyerte el, de I. Miksa (1493-1519) uralkodása alatt elérte, hogy a pápa a mindenkor megválasztott császárnak engedélyezze a választott római császári titulus használatát a koronázás előtt is.

[8] Weiszhár Attila- Weiszhár Balázs Német királyok- római császárok. Maecenas kiadó, Budapest. 1998. 137. o. (a továbbiakban Weiszhár, 1998.)

[9] Weiszhár, 1998. 138. o.

[10] Weiszhár, 1998. 139. o.

[11] Weiszhár, 1998. 140. o.

Felhasznált Irodalom

Anderle, 1999.: Anderle Ádám Spanyolország története. Pannonica kiadó, Budapest. 1999.

Európa ezer éve: a középkor II. Szerk Klaniczay Gábor et. al. Osiris kiadó. Budapest. 2004.

Kulcsár Zsuzsanna Rejtélyek és botrányok a középkorban. Gondolat kiadó Budapest. 1984.

Orosz, 2006.: Európa az újkorban. Szerk.: Orosz István et. al. Debrecen, University Press. 2006.

Weiszhár, 1998.: Weiszhár Attila- Weiszhár Balázs Német királyok- római császárok. Maecenas kiadó, Budapest. 1998.

Írta: Deák Imre