Aktuális munkáink

Jelenleg futó tevékenységeink, egyéb mások által megkezdett projektek, társszervezetekkel együtt elkezdett, kialakított tevékenységeink, melyek jelen pillanatban is zajlanak, tartanak, szervezés, megvalósulás alatt állnak és, melyekben úgy, azzal és az által vállalunk aktív szerepet, hogy tevékenységünk közbena a megvalósuló eredmény, elérése érdekében a megvalósulás eredményessége kiteljesedésünk, önmegvalósításunk teljes mértéke a célt szentesítő eszközeink a képzelet tárházának kiaknázásával történnek…az elfeledett varázslatok felébresztése a közszolgálat, a harmónia, egy élhetőbb, boldogabb, kiegyesúlyozottab világ megteremtése, rég elfeledett energiák újraélesztése által, alázattal, gondviseléssel, megértéssel, türelemmel, öszpontosítással, elfogadással. Legbelsőb valónk tükörképébe nézve visszahelyezve az igazság valódi erelyét a helyére azáltal, hogy éljük, minden igazság van és nem bírtokviszony, nem emberi megállapodás tárgya, hanem az oki finom món lényegülése a sűrűbe, mellyel legkevésbé sérül minden hozzá kapcsolódó, v benne résztvevő anyag – energia – tudat.