A remote viewing-ot, a [továbbiakban:] távérzékelést meglehetősen sok néven illetik a világon, köztük van például a mentális harcművészet is. Nos, ez a kategorizálás mindenképpen jellemző a módszerre, mivel felhasználási, alkalmazási területe igen változatos, és mindegyik terület kapcsolatos valamiféle harccal, küzdelemmel: eltűnt személyek felkutatása, rejtett információk megszerzése, dokumentumok feltárása, tőzsdei illetve pénzügyi folyamatok előre jelzése és így tovább. Maga a távérzékelés ezzel szemben egy rendkívül békés, csendes és nyugalmas folyamat.
Elhatároztam, hogy megvizsgálom a távérzékelés helyzetét ma Magyarországon, egy olyan általános közegben, amely nemcsak az országot érinti, és amely nem túlzottan kedvez a tudományosan megalapozott pszichikus kutatómunkának. Kiváncsi voltam arra, hogy azon túl, hogy tévéműsort szerveznek pszichikus jelenségeknek álcázott bűvésztrükkök bemutatására, valamint, hogy a témával foglalkozó folyóiratokban egymást érik a jósok, látnokok, jövendőmondók, tisztánlátók hirdetései, létezik-e a távérzékelésnek az a formája Magyarországon, amelyben a tudományosan kidolgozott módszerek szerint, dokumentált [azaz visszaellenőrizhető] eredményeket produkáló műhelyek eredményeit valóságosan felhasználják állami, gazdasági, társadalmi vagy bármilyen szinten? Ebben a cikkben sem a tévéműsorok szenzációhajhász szemléletét, sem a magukat hirdető spirituális munkások létjogosultságát nem kívánom sem megkérdőjelezni sem kétségbe vonni, hiszen mindkét fogalomkör egy-egy kortünet, amelyek segítségével jobban megérthetjük a mentális távérzékelés hazai helyzetét.
Dolgozatom Poroszország 16-18. századi történetéről szól. A dolgozat első részében szeretném röviden felvázolni Poroszország területi alakulását, a második részében pedig szeretném taglalni azokat a társadalmi, politikai és gazdasági viszonyokat, melyek lehetővé tették azt, hogy egy kis német választófejedelemség annyira megerősödjön, hogy a XIX. század végére és a XX. század elejére képes volt az akkori legnagyobb hatalmak közé emelkedni, a hajdani Német Birodalom területeinek egy tekintélyes részét egyesítve.
Orosz történelem-szakértők folytatták olyan bizonyítékok feltárását, amelyek bizonyosságot adnak arról, hogy a szovjet hatóságok remote viewer-ek, távérzékelők speciális csoportját alkalmazták a felderítéseikhez. Alexander Spirkin, egy kiemelkedő tudós, a filozófia és pszichológia doktora, a Nagy Szovjet Enciklopédia egyik szerzője volt az igazgatója a szovjet távérzékelők, tisztánlátók titkos laboratóriumának.
Felmerülhet a kérdés, hogy ma, amikor szinte minden tudható az amerikai remote viewing programokról, protokollokról, egyes eredményekről, mi volt a helyzet a régi, kétpólusú világ másik katonai hatalmánál, a szovjeteknél? A kérdést körbejárva természetesen szinte ugyanazokra az eredményekre bukkanunk, de miért lenne más a megközelítés egyik hatalomnál, mint a másiknál? Néhány módszerben persze különböznek a cél elérésének eszközei, de összességében ugyanoda vezet minden erőfeszítés. Nézzük meg, hogyan kísérte végig a remote viewing a hidegháborút, és az ezredfordulót.
