MI TÖRTÉNT PERUBAN II. JÁNOS PÁL PÁPÁVAL?

 

A perui indián őslakók küldöttsége kérte, hogy fogadja őket a Pápa. Megkapták az engedélyt, hogy a Pápa színe elé járulhatnak. És járultak. Megjelentek ősi népviseletük­ben a bíborban és arany keresztekkel tün­döklő főpapok között álló római Pápa előtt, aki Peruban is azt hirdette, hogy mi — ke­resztények — a zsidóság olajfájába oltattunk be és így Istennek „fogadott gyermekei" vagyunk.

A perui indiánok azonban nem sokat tö­rődtek a pápai beszéddel, hanem ajándékul vittek a pápának egy BIBLIÁT és a követ­kezőt mondták neki:

„Ezt a Bibliát visszaadjuk a római egyház fejének, mert ezzel a könyvvel irtották ki népünket azok, akik ezt „vallásunknak" hozták."

Ne csodálkozzon tehát senki, ha nyilvános­ságra hozzuk a „KALDEUSOK ÍRÁSA SZE­RINTI IGAZ BIBLIÁT."

De e szándék teljesítésénél sem mi voltunk ennek a folyamatnak az elindítói, hanem - miképpen hozzánk is elérkezett a hír - XXIII. János pápa volt a kezdeményező, aki az IGAZSÁG BIBLIÁJÁNAK szerkesztésére hívta össze 1962-ben a II. Ökumenikus Vati­káni Zsinatot, amelyen csak egyetlenegy be­szédet tudott elmondani - aztán hirtelen meghalt. Beszédét kiadta az „AZIONE CAT-TOLICA ITALIANA" „NOVENA ALLO SPIRITO SANTO Dl GIOVANNI XXIII" il luglio 1962 per il Concilio Ecumenico Vati-cano II. címmel, de ezt a kiadványt sehol sem lehet megszerezni. Hozzánk - bizalmas úton - beérkezett XXIII. János pápa be­szédének erre vonatkozó másolata, melyet eredeti latin és magyarra fordított szöveggel az alábbiakban közlünk:

Tehát, amikor a Kaldeusok Bibliáját olvassuk le az ékiratos agyagtáblákról, nemcsak az Igazság és ősi, maghar hagyományaink tiszta forrását leljük meg, hanem egy jóakaratú római pápa áldozattal teli életcélját is – jó munkával – folytatjuk. Meghalt XXIII. János pápa, mert ki merte mondani, hogy a jelenlegi Ószövetség egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek megmásított történelme.

Ő nem tudta azt, hogy az az ókori nép - a TUDÁS NÉPE - él és tovább viszi a Tu­dás Igazságát a mai MAGYAR Népben. És ennek a Népnek Istentől - a MUNKA SZÖ­VETSÉGÉVEL VETT - kötelessége a Tudás megtartása. Ezért írjuk le az ÚJ BIBLIÁT a kaldeusok agyagtábláiról.

 

KIVONAT XXIII. JÁNOS PÁPA BESZÉDÉBŐL,

A II. VATIKÁNI ZSINATON

 

„.. .Nei nostri seminari non si iusegna la rettorica e i fedeli sono costretti di subire le prediche scadenti dei nuovi preti e le loro favole ingenue e pietose. Le loro teste sono piene di idee dogmatiche speculative e di un nazionalismo antròpomorfista screditato e da un tempo passato del „ Vecchio Testamente" e si sforzano i poveri discepoli sbagliati di di spiegare l'amore divino universale, i diritti naturali dati a tutti i popoli e la universalità di Cristo. Ovvero ancor oggi si muoviamo su un livello dell'evo antico e falso, quando le scienze positive, la archeologia, l'antropologia e la' geologia e non meno la prima biblia Sumèra ritrovata (Ur 1954, Dr. Kramer: La Bibbia Parallela 1956) tutto chiaramente ri­levano e spiegano. Nessuno capisce questa retrograda e già passata importanza del vecchio testamento, la quale ingran partéé una storia falsificata dei popoli scomparsi (sumeri, accadi, caldei e babilonesi) e di trascritte tradizioni prese in prestito daauá e là.. ." „Con una parola siamo legati adun certo giudaismo in vecchiato e ner noi non basa Cristo, il figlio di Dio!. . ."

MAGYAR NYELVEN

 ,.A szemináriumainkban  alig van  ékes­szólástan és a hívek kénytelenek végig kín­lódni az új papok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit! Tele a fejük spekulatív dog­mával és az ószövetség, idejétmúlt és meg­cáfolt  antropomorfista  nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az Isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a krisz­tusi univerzalitást!  Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudo­mányok és az archeológia, antropológia és geológia, nemkülönben  a  megtalált Sumér Első-Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Pa­rallel Biblia, 1956) is mindent világosan fel­tártak és megmagyaráztak. Senki nem érti, ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fon­tosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átirt ókori hagyománynak és letűnt népnek (szumir, akkád, káld, babyloni) megmásított történelme.  Szóval kötve vagyunk, valami ósdi judaizmussal és nékünk nem elég Krisz­tus, az Isten Fia!”

/ŐSI GYÖKÉR, 1985. júl.-aug./

 

SZABAD MAGYARSÁG, 1986. január

 

A NEMZET NEMCSAK NYELVÉBEN, HANEM HITÉBEN IS ÉL!

 

SZABAD MAGYARSÁG, 1988. április

 Előzőleg már  leközöltük A NAP FIAI-ból Krupa Sándornak a Magyar Egyházzal kapcsolatos vitacikkét.  Most alább leközöljük Zakar Gábor történésznek az arra adott válaszát, ugyancsak A NAP FIAI-ból:

 

ZAKAR GÁBOR:

Hozzászólások egy hozzászóláshoz

Észrevételek Krupa Sándor: "Törüljétek el a gyalázatost!" c. cikkéhez

Tisztelt Krupa Úr!

Én nem ismerem sem Önt, sem Csepregi Ferencet, akinek cik­ke mondanivalóját szánta, én Bécsben élek és mivel csak múlt év novemberétől ér­keznek hozzám A NAP FIAI példányai, így nem ismerem annak a cikknek a tartalmát se, amelyik ilyen nagymértékben háborította fel Önt. Azonban történész vagyok, és cikke - úgy érzem - olyan kérdéseket is érint, amelyeket én se hagyhatok vá­lasz nélkül; a magyarság érdekében.

Abban igazat adok Önnek, hogy a magyar ősvallásról annyira kevés adatunk van, és ezek az adatok is annyira kuszáltak, hogy azok, akik ezeknek nyomán újra fel akarják eleveníteni ezt a vallást, csak a sötétben tapogatóznak. De kinek kö­szönhető mindez?! Nos, majd erről is szót ejtek ebben a cikkben. Abban is igaza van, hogy az ősmagyarok nem voltak keresztények, aki ilyesmit állít, az mesél, sőt én többet mondok ennél: az ősmagyarok - ugyan jól ismerték a vallási tanaikat, de - kinevették és utálták a keresztényeket.

 Mielőtt azonban érdemben is foglalkoznék a cikkével, ne haragudjék, ha kijelentem – mivel Ön is katolikus pap – Öntől fennköltebb hangnemet várna az ember, még akkor is, ha úgy érzi, hogy „az isteni igazságot egyedül képviselő egyházát” méltatlanul támadta meg valaki. Hiszen Ön ilyen kifejezéseket használ: „hazudtol”, „alpári hangon gyaláz”, „handabandázva köpköd”, „az egyház arcára köpnek”, azután Pázmány Péter hasonlatával arra céloz, hogy Csepregi Ferenc ostoba. Noha én nem ismerem Csepregi Ferencet, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy Ön – még ha nem is gondol valaki arra, hogy ez a modor nem illik egy katolikus paphoz – akkor is messzi túllépi egy trgyilagos vita határait, ami az olvasók többségében csak visszatetszést, és nem, amit Ön szeretne: Ön és egyháza iránti rokonszenvet kelthet. Hiszen Ön kimeríti cikkében a becsületsértés bűncselekményének ismérveit! De Krupa Úr! Bocsásson meg, ha megkérdem Önt, mit mondhatnak a cikkét olvasó, azok a vallásos nem-keresztények, akiket „szeretettel teli” katolikus egyháza csupán azért, mert nem hajlandók istenként imádni Jézust, „hitetleneknek”, „pogányoknak” nevez? Nos, mi a véleménye? Ez nem minősíthető az ő vallásuk leköpésének?! Nem szoktam én ilyen gorombán érvelni; csupán azért teszem ezt most, hogy megérezze: mennyire visszataszító, ha valaki egy vitacikkben ilyen szót használ. Vagy Ön talán azt a latin közmondást követi, amely szerint: "Quod licet lovi, non licet bovit!"? Meg kell értenie, hogy ez a rómaiak uralkodását természetesnek tartó és azt ki­fejező alapelv, ma már minden kultúremberben undort kelt. Engedje meg, hogy most minden rosszindulat vagy ellenzés kifejezése nélkül, csupán a tárgyila­gos szemlélet szempontjából felhívjam becses figyelmét arra, hogy, a Kat­olikus Egyház történetét az emberek túlnyomó többsége ma már nem a Vatikán hivatalos álláspontja szerint vizsgálja és a Katolikus Egyház egész történelmi szerepét a pápa nézeteitől nagyon is eltérően ér­tékeli. Én megértem az Ön sértett önérzetét és kifakadásának okát —bár nem he­lyeslem azt a modort, amivel ezt érzékeltette-, de Ön meg se kísérli meg­érteni az ellentábor -nem ateistákra célzok; idétlen, öntelt beképzelt nagyzolókkal ne foglalkozzunk!- érzelmeit. Tessék kérem nyugodtan, minden na­gyobb felzúdulás nélkül, egyszerűen tudomásul venni, hogy a világ  lakosainak többsége -köztük a katolikusok is!- ma már a római pápát nem tekinti se szentnek se atyjának; csupán egy egyszerű egyházfőnek. Ez a közlésem talán meglepi és heves tiltakozásra készteti Önt, de ha tüzetesebben utá­nanéz: meghökkenve fog rádöbbenni, hogy igazam van.. Hiába - én úgy mondanám in­kább: szerencsére - már réges-régen elmúlt az az idő, amikor a pápai átok, még egy nagyhatalmú császárt is, a téli hidegben, mezítlábas vezeklésre kényszerített.

De ha már egy császárt említettem, hadd szóljak néhány szót arról a császár­ról is, akiről Krupa Úr is megemlékezett cikkének első soraiban - igaz csupán ne­vének említésével - mint a Katolikus Egyház ellenségéről: Iulianus Apostata-ról. Nem ártott volna, ha kissé bővebben foglalkozott volna a személyével, meg kellett volna említenie, hogy ez a római császár, aki Kr.u. 362-363-ig uralko­dott, azért tért vissza a régi valláshoz, mert észrevette, hogy a Római Biroda­lomban uralomra jutott (sokáig üldözött) keresztények egyháza nem ismerte el követendő elvként a vallási türelmet; a régi vallás híveit kíméletlenül üldözte, a régi vallásra emlékeztető írásokat és egyéb emlékeket igyekezett teljes egészében megsemmisíteni, el­pusztítani, sőt azokat a Jézus-hivőket is, akik bármiben is az ő hivatalos álláspontjától eltérő vallási tanokat hirdetnek, mint veszedelmes eretnekeket, "az ördög szolgáit" le akarja gyil­koltatni. Iulianus császár nemcsak visszatért a régi hitre, de megtiltotta azt is, hogy a birodalomban bárkit is vallásos hitéért üldözzenek vagy megöljenek! A Katolikus Egyház eretnek-ellenes bujtogatásait engedé­lyezte, de engedélyezte az eretnekek viszontválaszait is és közben felhívta az egész birodalom lakosságának a figyelmét arra, hogy ezek a nagy Jézus-hivők, a "szeretet jegyében" hajlandók lennének egymást kíméletlenül legyil­kolni. Ezért a vakmerőségéért aztán neki, a császárnak kellett életével fizet­nie, mivel a perzsákkal való hadakozása alkalmával, az ütközetben egyik hivő ke­resztény "Jézus nevében, szeretettel" lelőtte őt. Mit szól mindehhez Krupa Úr? Erről sem szabad ám megfeledkezni!

Nincs igaza Krupa Úrnak,  amikor azt állítja: "Érdekes világjelenség, hogy ha valakinek baja van a Bibliával... csak a Katolikus Egyházat marja miatta." Az az  igazság,  hogy időnként a Katolikus Egyházat is. Jézus születésével kapcsolato­san pedig ne tessék valótlan állításokkal vádaskodni! Igenis le kell szögezni a való tényt: a Katolikus Egyház a protestáns   egyházakkal együtt: Jézus születésének napját december 25-re teszi, azaz 24.-ének 25.-ére virradójára: 24-én éjjel 24 órára. Ezt az  időpontot jelölik meg pontosan születése idejé­nek. Ha ez nem így van, mondja csak Krupa Úr; miért is van dec. 24-én éjféli mise? Ez aztán már csak azért is érdekes, és nevetséges, mivel a Jézus-hívők szerint: Jahve-isten dec. 8-án közösült Máriával; vagyis a Jézus gyerek e szerint több mint 12 hónap múlva született meg, anélkül, azonban, hogy a magzat -embrió- kifejlődött volna Mária méhében, ő a  közösülés után is szűz maradt és szűzen szült.  Így lett ő Mária Szűzanya és így szülte Jézust: a semmiből.  Kedves Krupa Úr!  Nagyon szépen kérem Önt, ne vegye egyházgyalázásnak, ha megkérdem:  nem érzi,  hogy milyen meseszerűen képtelen zagyvaság ez? Nem is beszélve  a több mint 12 hónapról? Csakhogy mindenki  tudja ám azt is,  hogyan is keletkezett ez  a 12 hónapos időköz. Ön is jól tudja ezt. Éppen ezért jobb lett volna, ha erről a kérdésről hallgat. A Római Birodalomban dec. 25-én volt a Lupercalia vallási ünnepe s ez az ünnep annyira elterjedt a birodalom egész területén, hogy az uralomra került új vallás nem  tudta az ünnepet eltöröl­ni, megszüntetni. Így aztán azt a megoldást választották, hogy erre a napra tették Jézus születésének ünnepét. Jézus születésének évét pedig Krupa Úr állításával ellentétben minden egyház, katolikus és protestáns egyhá­zak egyaránt a jelenlegi  időszámításunk kezdőpontjára teszi és eddig még soha egyik Jézus-hívő egyház se állította -csak   egyes szekták!- hogy  ez  a számítás  téves.

Mint történész egyenesen meglepőnek találom Krupa Úr, azt az állítását, hogy az Ókorban nem volt pontos időszámítás, hogy mint írja: "régen az idők rögzítését nem tartották olyan fontosnak, mint ma". Lehet, hogy Ön nem nagyon ked­velte a történelmet és már a gimnáziumban is mindig bukásra állt ebből a tantárgyból, de azt minden középiskolás gyerek tudja, hogy az Ókor minden kultúrnépe rendelkezett időszámítással és pontos naptárral . Mivel a sumérok, akkádok, káldok, babiloniak, médek, perzsák, ó-egyiptomiak csillagászattal is foglalkoztak; ez természetes volt. Az évszako­kat is pontosan számon tartották. Lehetetlen, hogy Ön ne hallott volna az ókori hold- és napévről és ne tudná, hogy az Ókorban már használták a nap és homokórát. Azt is tudnia kell, hogy az ókori görögök saját történelmi kor­szakaikat az első Olimpiától, Kr.e. 776-tól, a rómaiak pedig Róma Város alapí­tásától (ab urbe condita): Kr.e. 753-tól számították. Arról is tudnia kell, hogy a köztársasági Rómában az éveket az uralmon lévő consulok nevével is jelezték. Az se igaz, hogy ne hallott volna: Julius Caesarnak az egész Római Birodalomra kiterjedő naptárreformjáról. Ne akarjon egyháza védelmezéseként másokat félreve­zetni! Mindebből kiderül, hogy a kultúrnépek régen is fontosnak tartották az idők rögzítését.

Mindezekből kiderül, hogy Krupa Úr, katolikus pap létére nemcsak az ókori történelmet nem ismeri, de a magyar történelmet sem. Fel kell világosítanom, hogy Árpád nem vezérünk, hanem fejedelmünk volt, és Gyula nevű fejedelme a magyaroknak nem volt sohase. Azt pedig, hogy nem tudjuk pontosan Árpád fejedelem születésének idejét, nem annak köszönhetjük, hogy a magyaroknál nem volt pontos időszámítás, hanem elsősorban annak, hogy az idegen – német, olasz, cseh – keresztény térítő papok, szerzetesek és lovagok z ősi magyar rovásos feljegyzéseket, „elpusztítandó pogány förmedvényeket” teljes egészében megsemmisítették. Ne tessék úgy tenni, mintha most hallana életében először erről!

Egyházát mentegető védekezéséből nem igaz az az állítás sem, hogy régen az írás tartalma fontosabb volt, mint az író neve. Erre nem lehet kellő bizonyíték az, hogy sok ókori műnek nem tudjuk ki volt az írója. Az Ókorban is fontos volt az író neve, akárcsak ma. Ne akarja azt mondani, hogy nem tudjuk, ki is írta a híres ógörög drámákat! Ön sose hallotta Aristhopanes vagy Sophokles nevét? Nem tudja ki volt Platón, Aristoteles, Archimedes, Sapho, Thukydides, Plutarchos, Herodotos? Senki se ismeri Cato, Plinius, Phaedrus, Ca-tulus, Propertius, Livius, Ovidius, Horatius, Tacitus nevét? Vagy azt akarja ta­lán bizonyítani nekünk, hogy nem is ők írták a nekik tulajdonított mű­veket? De Krupa Úr! Ne gondoljon már mindenkit ennyire tájékozatlannak és mű­veletlennek!

            Azt nem lehet a Katolikus  Egyház gyalázásának minősíteni, ha kénytelen az ember   tárgyilagosan   megállapítani,   hogy   a   Vatikán   papjai   által:    "egyházi tudománynak" nevezett teológiai gyűjtemény nélkülözi a tudomány minden ismérvét. A keresztények által "újszövetségi szentírásnak" nevezett könyvgyűj­temény szerzői pedig, bármennyire is kellemetlen ez Önnek, de még ma sincsenek történettudományilag hitelesítve.  Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem biztos, hogy   az ún. evangélium könyveit azok a szemé­lyek írták, akiknek a nevével  jelzik azokat. Ezen  felesleges  vitáznia, mivel ez letagadhatatlan tény. Mózes 5 könyvénél pedig nem az a lényeg, hogy azokat valóban mind Mózes írta-e, vagy sem, hanem, hogy a zsidók azt Tórának /Törvénynek/ és a Jézus-hivők valamennyien -a katolikusok is!- "Szentírásnak" tartják, abban a hitben, hogy szerzőik azt Jahve isten sugalmazására írták. Ön az első katolikus pap, aki ezt tagadja. De legyen szíves és mondja meg, ha ezt szerzői nem Jahve isten sugalmazására írták, akkor a Katolikus Egyház és Ön is, miért tartja ezt  "Szentírásnak?"

Ami a Katolikus Egyház és a mindenkori tudomány viszonyát illeti, az is történelmi tény, hogy az mindig is a legélesebb szembenállásnak volt minősít­hető és a Katolikus Egyház mindig csak  legvégső pillanatban  hátrált meg és   ismerte   be   töredelmesen,  hogy hosszú ideig butaságokhoz ra­gaszkodott   görcsösen.    Ez   mindig   csupán   akkor   következett   már be, amikor a további merev magatartás,  a pápát    és  a bíbornoki udvarát köznevetség tárgyává tették volna.  Ne akarja letagadni, hogy   például a Katolikus Egyház borzalmas erőszakszervezet a "Szent Inkvizíció" megfenyeget­te a páduai egyetemnek a maga korában világhírű matematikai tanárát és csillagá­szát: Galileo Galileit (1564-1642), hogy ha továbbra is  azt tanítja, hogy a Világmindenség központja a Nap és nem a Föld, és a Föld forog a Nap és önmaga körül is, nem pedig áll egy helyben - ha ezt nem vonja vissza! - akkor a "Szent Inkvizíció" le fogja őt tartóztatni, mint az ördögökkel cimboráló eretneket, ki fogja őt taszítani az egyházból és rábízza őt a törvényszék "igazságos  ítéletére." Ezért azután, ez a vi­lághírű tudós -mivel nem akarta, hogy elevenen máglyán égessék el - visszavonta tanítását "tévedésnek” minősítve azt, és csak halálos ágyán, haldokolva merészelte kimondani az azóta szállóigévé lett szavakat:  "Eppur si muove!" /És mégis mozog!  T.I.a Föld/. Éppen ez az eset a legmegfelelőbb bizonyítéka annak, hogy a Katolikus Egyház dogmái ellentmondanak mindenfajta tudománynak és azok csupán egyes pápák fantasztikus elképzelései. Ügyetlen eről­ködés volt az Ön részéről azt bizonygatni, hogy a tudományok művelői is csupán megkésve fogadják  el  a legújabb kutatások eredményeit. Az igaz, hogy a történelemtudományok esetében, bizonyos államok politikai számításból nem en­gedik  ismertetni a legújabb kutatások eredményeit.  De egyébként a tudományok egész értékrendszerüket a legújabb kutatások eredményeire alapozzák, nem pedig utólag, megkésve alkalmazkodnak a bebizonyított és cá­folhatatlan igazságokhoz, mint azt a Katolikus Egyház teszi. E két    magatartás        közé    nem    lehet    egyenlőségjelet tenni. Ez a két magatartás  nem azonos  egymással.

Valósággal meghökkentő, hogy magyar ember – mert Ön, Krupa Úr, ugye magyarnak tartja magát? – úgy beszél Szent László királyunkról, hogy „ő és az ilyenek”. Krupa Úr! Én magyar vagyok. A legtöbb dologban nem osztom ugyan Szent László királyunk nézetét – úgy érzem, ez nem csodálható – de az ellen, mint magyar ember a legerélyesebben tiltakozom, hogy bárki is magyarul Szent Lászlót így emlegesse! Noha Szent László is ellene volt a régi magyar vallás visszaállításának, de mégis, a magyarság ősi rovásírásos emlékeinek tömeges méretű elpusztítása nem Szent László, hanem az Ön egyháza által sokkal többre becsült Szent István „dicső” tette volt. Én megértem Szent István tisztelőinek idegenkedését, hiszen Szent László unokája volt - annak a Vászolynak, akivel Szent  István olyan aljasul bánt el.  A magyarság nemzeti önérzetét súlyosan sértő tetteket nem Szent László, hanem Szent István követte el. Ő vágatta négy felé nagybátyja, Koppány testét, miután idegen lovagokkal  leverte seregét, ő volt: Szent István, aki fia, Imre herceg halála után csupán azért nem hajlandó apai unokatestvérét a keleti  ortodox kereszténység felvételékor Vazul nevet kapott Vászolyt jogos utódjának elis­merni, mivel Vászoly nem volt hajlandó megígérni neki, hogy mint király, mindenképpen fenntartja a nyugati  szövetséget. Ekkor nevezte meg - Gellért püspök javaslatára - Orseolo Pétert utódjául. Mikor erre vá­laszul Vászoly hívei merényletet kísérelnek meg ellene, a merénylőnek ugyan meg­kegyelmez,  de Gellért püspök javaslatára Vászolyt elfogatja, fülébe forró ólmot öntve megsüketítik őt: ez a "kegyes szent király", majd Orseolo   Péter javas­latára   a   szemeit   is   kiszúratja   és   egész   családját  száműzi   az or­szágból.  Különben Szt.     Istvánnak köszönhetjük azt az elvet, amit ő állított fel és amely úgy szólt, hogy "minden keresztény, aki Magyarországon él, nyelvre és nemzetiségre való tekintet nélkül:   a magyar nemzet egyenjogú tagja." Van-e ennél hitványabb gondolat? Ennek jegyében lettek bevándorolt nemzetiségek a ma­gyarok urai,  ennek köszönhetjük hazánk romlását és Szt. István halála után az ő nimbuszát ápoló papoknak,  hogy ezt az elvet továbbra is  fenntartva:   sikerült nemzetünket  rabságba  dönteni   és  védtelenül  szolgáltatni ki  csehek,  románok, szerbek kegyetlenkedéseinek.   Szt.   István "áldásos művét méltóképpen" folytatta utóda: Péter, még több olasz és német papot, szerzetest és lovagot hívott be az' országba. Ezek aztán kellőképpen szipolyozták, sanyargatták, gyötörték nemzetün­ket, míg végül a magyarság megunta Péter uralmát és helyette Abát választotta királlyá, mikor aztán Péter a német császár III. Henrik segítségével Abát lever­te és kivégeztette    s  egy év múlva az egész országot  III. Henrik    német császárnak ajándékozta,  tört ki az egész országban Vatha vezetésével a ha­talmas nemzeti  felkelés, amit  a katolikus  egyház  becsmérlőén  csak "Vatha-féle pogány lázadásként" emlegetett és így is került bele történelmünkbe, a szerzetes krónikások tolla nyomán. A feldühödött felkelők, miután elfogták Péter  királyt,   azért  szúrták ki a szemeit, mert ő javasolta Szent Istvánnak, hogy Vászolyt ne csak megsüketítse, de a szemeit is szúrassa ki. Péter aztán belehalt sebeibe. Nem kell tehát a lényegről elterelni a fi­gyelmet Krupa Úr! Szent László király sokkal nagyobb alakja történelmünknek, mint Szent István. Szent István magyar-ellenes te­vékenységét a  magyar  nemzet  minden elnyomója nagyra értékelte. Ró­la rajongással beszélnek ma a szovjetbérenc kommunisták  is.

Ön nagyon tájékozatlannak nézi a magyarságot, mivel felteszi a kérdést: „…mikor üldözte a Vatikán a magyar múlt emlékeit? Adatokat, pontos forrást ké­rünk." Először is tisztázzuk: A Katolikus Egyház hivatalos vonalát nem csupán egyedül a pápa és bíborosi udvara jelenti, hanem mint jól tudja: az egyes országokban a pápa   által   kinevezett   érsekek  s  az érsekek által kinevezett püspökök. Másodszor: Ön azt gondolja: nem tud­ja senki se, hogy a Katolikus Egyháznak az egyes államokban nem volt világi hatalma? De vajon kik voltak, akik a királyt és híveit a követendő magatartásukat illetőleg "jó tanácsokkal" látták el, mint "lelki atyák"? Kik voltak a tanácsadói Géza fejedelemnek, a "véreskezű Gézának", aki a németek minden ismertebb ellenségét le­gyilkoltatta? Azután fiának Vajknak, a későbbi Szent Istvánnak? Nem az idegen olasz és német papok és szerzetesek? Nem a velencei – olasz Gellért püspök volt  Szent István legfőbb "tanácsosa", sőt mi több, fiának Imre hercegnek is a nevelője? Nem ő lázította-e a magyarság ősi kultúremlékeinek megsemmisítésére? Kinek a tanácsára fogatta el   Vászoly-Vazult? Kinek a tanácsára nevezte meg utódául Pétert? Tessék?! Talán azt hiszi, hogy Gellért püspököt 1046-ban a nemzeti felkelés  idejében a "vérszomjas magyarok",   ahogy később becsmérelték őket: "a gonosz pogány lázadók" minden ok nélkül, mint valamiféle "ártatlan ke­resztény papot" ölték meg? Ön tényleg igen sok műveletlenséget tételez  fel őseinkről. 

Most pedig visszatérve a világtörténelem szakaszaira, csak úgy megjegyzem, nyilván, mint katolikus pap jól tudja, hogy az egyes pápák a "krisztusi szeretet" jegyében mennyi eretneket mészároltak le. Amikor azonban úgy látszott, hogy az eretnekek száma nagymértékben növekszik: akkor pápai rendeletre megszületett a Szent Inkvizíció Hivatala. Ezt a "hivatalt" azaz hóhéri hivatást IX. Gergely pápa 1232-ben a dominikánus szerzetesrendre ruházta át. Remélem nem szándékszik tagadni, Krupa Úr, hogy ez a testület hírhedt volt elvetemült gazságairól és szadista hóhérai a legborzalmasabb kínvallatásnak ve­tették alá a kezükbe került áldozatokat, hogy aztán átadva őket a "világi hata­lom képviselőinek" máglyán fejezzék be testi életüket. Ezt is a Katolikus Egyház művelte. Ne feledkezzék meg erről! Annál inkább ne, mivel az egész világ még máig is emlékszik rá. Gondolom, tudja, mit jelent ez a szó: autodafé. Ez olyan ünnepség volt, amelyiken az egyház a résztvevőket búcsúban részesítette, és az ünnepélyes mise után, nyilvános ünnepség keretében égették el máglyán az eretnekeket. Az összes inkvizíció közül a leghírhedtebb a spanyol volt. Bizonyára hallott ennek a társaságnak kedvelt kínzási módszeréről, a „spanyolcsizmáról”. Hogy minden inkvizíció valamennyi tagja elvetemült gazember volt: ez tény, de hogy miért nevezték ezt a szörnyintézményt „szentnek”, azt nem tudom. Azért talán, mert mészáros hóhérmunkájukat Jézus nevében végezték, és szentelt vízzel hintették be a kínzóeszközöket? Ezt Önnek kell jobban tudnia. Büszke is lehet rá, hogy egy olyan egyház papja, amelyik elfogadható érvek helyett 700 esztendeig ilyen „szeretet-eszközökkel” (kínpad, kínzóeszközök, máglyán elégetés) küzdött vallása uralmáért.

Krupa Úr! Ön katolikus pap, mégsem tanult annyi jó modort, hogy tudja: egy vitacikknél se szólítunk meg valakit csupán vezetéknevén. Ön számtalanszor így írja: "Csepregi". Nem szeretném, ha az én cikkemre adott válaszában is ha­sonlóképpen megfeledkeznék a jó modorról és csupán a vezeték nevemen szólítana meg. Az ilyenféle műveletlenség engem nagyon felháborítana. Én ugyanis ember va­gyok, és nem vagyok senkinek se a kutyája még katolikus papnak se.

Most pedig a könyvutalásával kapcsolatosan megjegyzem: a kereszténységgel fog­lalkozó könyvek száma irdatlan nagy mennyiségű. Önnek is tudnia kell, hogy csupán a legalapvetőbb munkák száma is több mint száz. Nos, mondja csak: nem érzi mennyire furcsa, hogy Ön ezek közül egyetlenegyet kiragadva, azt ajánlja Csepregi Ferenc figyelmébe? Mit szólna ah­hoz, ha Csepregi Ferenc az Ön kezébe adna egy olyan listát, amelyi­ken 40 olyan a kereszténységgel foglalkozó könyv lenne, amelyikről Ön még életében sose hallott? De igaz nagyon sok kereszténységgel foglalkozó könyvet már csak azért sem olvashatna el, mivel egyháza a tiltott könyvek jegyzékére tette, az ún. egyházi indexre. Ilyen jegyzékre tette a Vatikán ugyanis nemcsak az erkölcsileg kifogásolható műveket, hanem minden olyan könyvet, amelyiknek a tartalma nagy mértékben eltér a Katolikus Egyház hivata­los irányzatától.

A kereszténység és a zsidó vallás összefüggésének tekintetében Krupa Úr felesleges a magyarázkodás... Minden Jézus-hitű vallás - katolikus, protenstáns: szektáikkal együtt - a zsidó vallásra épül. Jézus, aki zsidó volt maga mondta, hogy ő nem azért jött, hogy a törvényt -Tórát - eltörölje, ha­nem, hogy beteljesítse azt - Máté 5.r.17-18 v. Jézus Messiásnak tartotta önmagát. Azért, mert a Biblia görög fordítója a Messiás szót Kristosnak fordí­totta, amiből lett a latin Christus, semmit se von le abból, hogy ő Messiásnak tartotta önmagát. Minden keresztény Jézus-hívő, a zsidók biblikus könyveit "Ószövetségi Szentírásnak" említi és tartja. Mózes 5 könyve, a Tóra nélkül ma nincs se Katolikus Egyház, se protestáns egyházak. Éppen azért minden ke­reszténység "judeo kereszténység". Az viszont igaz, hogy az ősmagyarok nem vol­tak keresztények. Az is bizonyos, hogy Péter ugyanúgy zsidó volt, mint Pál. Ha­mis beállítás, amikor kettejük nevével két különböző irányzatot akarnak egyesek megjelölni és Péter zsidót nem tartják sémita fajúnak, csak Pál zsidót.

Mivel Ön megkérdezte, hogy "melyik egyházfőpapjai és vezetői viselkednek más­ként", mint a jelenlegi pápa, előbb - mielőtt válaszolnék erre - én is fel kell, hogy tegyem Önnek a kérdést Krupa Úr: valóban nem tudja ezt, vagy csak úgy tesz, mintha nem tudná?! Tényleg nem hallott semmit a da­lai lámáról?! A dalai láma nem fogott kezet a tibeti nép ateista lemészárlóival, nem tárgyalt a kínai kommunista vezetőkkel, nem fogadta el kommunista bitangok meghívását, pedig a kínai kom­munisták boldogok lennének, ha a vendégük lenne. Még egy döntő különb­ség is van a dalai láma és a jelenlegi római pápa között: mégpedig az, hogy ő nyugodtan mer utazni a világ bármely pontjára, és nem vigyáz egyet­len titkosrendőr se a testi épségére. Ezt a pápát viszont annyira "szeretik" a világ népei, hogy bárhova is utazik, mindenütt 20.000  - húszezer - titkosrendőr vigyáz rá és csak golyóálló üvegekkel el­látott gépkocsiban merészel a népek előtt mutatkozni.

Nem tagadható, hogy a magyar nemzet tagjai közt is voltak olyan hivő katolikusok, akik kiváló emberek, sőt nemzeti hősök is lettek. Voltak katolikus nemze­ti hőseink közt papok is, mint például Mindszenthy József hercegprímás. De vajon ezek az emberek nagy emberi egyéniségüket, kiváló tulajdonságaikat, jeles haza­fias helytállásukat kizárólag csak annak köszönhették-e, hogy katolikus vallási szellemben nevelkedtek? Nem. Mivel a protestáns magyarok között is voltak szép számmal kiváló emberek és nagy hazafiak. Ame­lyik egyház pedig leül tárgyalni ateista vallásellenes politiku­sokkal, az nemcsak becsapja, félrevezeti híveit, de egyben megtagadja saját valláserkölcsi alapjait is.

Nem tudom, Csepregi Ferenc honnan vette a magyarországi hitélettel kapcsola­tos értesüléseit, de nyilvánvaló, hogy mi, akik itt Bécsben élünk, közelebb vagyunk Magyarországhoz. Így aztán, Krupa Úr, el kell, hogy keserítsem, mert 3. legfrissebb itteni hírek szerint: miközben a református és evangélikus temp­lomok látogatottsága Magyarországon egyre növekszik, a katolikus temp­lomoké egyre csökken.

Befejezésül ellent kell mondanom a cikke bevezetőjében mondott rajongó szava­inak; ugyanis hódító kultúrát a Katolikus Egyház egyáltalán nem adott a világnak. Kórházak és iskolák alapítása nem bizonyság erre. Amelyik egyház diadalútját egyházi árok, könyvek indexre tétele, kínpad, tudósok és vallási rajongók lemészárlása követi, vér és emberek alatt meg­gyújtott máglyák lobogó tüzének lángja jelezte; nem hódító kultú­rát, hanem vallási erőszakot és rémuralmat adott a világnak. Ettől a rémuralomtól csak akkor kezdett megszabadulni a világ, amikor a német fejedelmek megakadályozták, hogy Luther Mártont is máglyán égessék el.

Végül ne haragudjék, de nem értem: miért használ Ön az egész cikkében többes­ számot. Krupa Sándor több embert jelent, nem egyet?!

 Remélem, írásom nem minősíti egyháza megsértésének, nemzetem igaz ügyének szolgálatáért írtam minden sorát.

 

A szerkesztő megjegyzése: 

A magyarság körében - úgy otthon, mint külföldön - egyre jobban terjed a magyar vallás visszaállításának gondolata, látván, hogy tartós megmaradást csak az biztosíthat egy népnek, sőt több mint ezer év után nemzetet kovácsolhat újból e népből. Mivel az elpusztított ősi vallásnak nem található semmi nyoma, kétféle felfogás alakult ki: a Krisztus-hívő magyar vallás, akik a mai napig is tartó zsidó felfogást hirdetik, hogy Krisztus nem volt zsidó; a másik egyistenhívő, főleg magyarságtudatot és erkölcsi tanításokat hirdet. - Mindkét felfo­gásnak helyet adtam lapunkban, sőt helyet adtam Krupa Sándor katolikus pap egy­házát védő Írásának is. (Amit sokan kifogásoltak is.) Mivel nem volt szándékom­ban a vitát tovább folytatni, -részemről befejezettnek vettem a vitát -, termé­szetesen időnként továbbra is közölve a magyar egyházak híreit. Krupa Sándor­ral személyes levelezésben állok, A N.F.-t rendszeresen küldöm neki, akkor is ha a magyar vallásról van benne szó; többször közöltem írást is tőle. Éppen ezért meglepődve hallottam, hogy ugyanakkor, amikor nekem levélben köszönetét fejezte ki az írása közléséért, a Katolikus Magyarok Vasárnapjában egy cikket közölt A Nap Fiai ellen. Az olvasóra bízom, hogy megfelelő jelzővel illesse ezt az - enyhén szólva - furcsa eljárást. Ez késztetett e hozzászólás leközlésére. 

A SZABAD MAGYARSÁG szerkesztőjének megjegyzése:                                                         

A Nap Fiai szerkesztőjének a magyar egyházzal kapcsolatos véleményével és a magyar egyházakkal kapcsolatos cikkek lehozásával tökéletesen egyetértek és engem is hasonló szándékok vezettek a vallási vitacikkek lehozásával. Nem hiszem, hogy az az egyház, mely nem állja meg a nyilvánosságot, képes arra, hogy megmaradjon.

 

Levél a szerkesztőhöz

Tisztelt szerkesztő úr!

Fel vagyok háborodva azon a náci felfogáson, ahogy Ön az újságja februári számában a zsidók ellen kirohan. Tiltakozók az ellen, hogy Izraelt a náci Német­országhoz hasonlítja és, hogy a zsidók valaha is akár a nácikkal, akár a kommunistákkal összejátszottak volna.

Révész Gyula. Alison Rd. Randwick.

 

Tisztelt Révész úr!

Úgy látszik, ön nem olvasta el figyelmesen a Sz.M.-ban megjelent cikkeket. Nekem, személy szerint semmi kifogásom sincs a zsidó vallás ellen, mert hiszek a vallásszabadságban. Minden ember elidegeníthetetlen joga, hogy azt higgyen, amit akar, és úgy tisztelje Istenét, ahogy akarja. Az ellen sincs kifogásom, ha valaki ragaszkodik a fajtájához, amennyiben az nem vezet más fajták, vagy nemze­tek elnyomásához,  vagy kizsákmányolásához. Azonban teljesen elítélem a cioniz­must, mert az egy terjeszkedő politikai mozgalom, mely elnyom és kizsákmányol más népeket és veszélyezteti a világ békéjét. Éppúgy veszélyezteti, mint veszé­lyeztette a német, és veszélyezteti a szovjet terjeszkedési politika. Mindhárom egy kaptafáról lett készítve és egymással mindhárom többé-kevésbé közös céljaik érdekében együttműködtek és együttműködnek.

Minden nemzet fennmaradásához a nemzetnek szüksége van bizonyos nemzettudat­ra. Ha azonban ezt a nemzettudatot túlzásba víve terjeszkedési szándékra használják fel, az többet árt az illető nemzetnek, mint használ. Ugyanúgy van fordítva is, amikor a nemzettudat ellenkezőjét, a nemzetköziséget használják fel politikai célokra. Úgy a nacionalizmus, mint az internacionalizmus egy poli­tikai gyökérből származik, noha látszólag egymással szemben állnak. A német náci és a zsidó cionista felfogás ugyanabból a nacionalista szóból származik, melyben mindkettő benne van. Nem csak a szó azonos, hanem a felfogás is. A nácinak nevezett német felfogás a németet "übermensch"-nek, felsőbb rendű em­bernek tekintette. A cionisták túlzásba víve azt a zsidó vallásos tanítást, hogy a zsidók Jehova kiválasztott népe, kiknek törzsi istenük a földet kizárólagos a zsidók Jehova kiválasztott népe, mely a földet törzsi istenüktől kizárólagos uralomra kapták. Ugyanaz az "übermensch" elmélet vezeti a cionistákat, mint ve­zette a német nacionalistákat. A nacionalizmusnak és az internacionalizmusnak ugyanaz a furcsa keveréke vezeti a cionistákat, mint a szovjetet: terjeszkedő, hódító szándék, melyet mindkettő erőszakosan gyakorol.

Maguk a zsidók sem értenek egyet a cionistáknak azzal a szándékával, mely a zsidókat az Izraelbe való kivándorlásra szeretné kényszeríteni. Még azok a zsidók is meg vannak osztva, akik már Izraelbe vándoroltak. Ott is meg vannak osztva nem csak politikai, hanem vallási és egyéb társadalmi alapon is.

Az alábbiakban két írást közlök, melyek remélem, meg fogják változtatni Ré­vész úrnak a velem szembeni véleményét.

Az első kivonatos cikk N. Israeli tollából jelent meg az Arié Bober összeállításában megjelent „The Other Israel, The Radical Case Against Zionism” című könyvben, a másik a zsidók háborús bűneivel foglalkozik, a tényeket megbízható, zsidó eredetű forrásokból merítve.

 A szerkesztő

 

N. ISRAELI:

CIONIZMUS ÉS ANTISZEMITIZMUS

A cionizmus és az antiszemitizmus közötti viszony körül van véve egy érzelmi ködösítéssel, mely meggátol sokakat, beleértve zsidókat, hogy a cionizmussal szembeni balsejtelmüknek hangot adjanak. Ezt a vonakodást jól ismerik a cionista propagandisták is, amit fel is használnak egyfajta érzelmi zsarolásra.

A 19. század vége felé a többségében középosztályú zsidóság többsége Nyugat-Eu­rópában jogilag nagymértékben egyelővé vált a nem zsidókkal. Azonban még mindig távol voltak a teljes társadalmi beilleszkedéstől, és a kiújuló antiszemi­tizmus fenyegette az elért eredményeket. Ugyanakkor Kelet-Európa szegény zsidói számára meg voltak tagadva még a legelemibb polgárjogok is és a zsidóellenesség növekedett az élet minden területén. A teljes beilleszkedés és demok­ratikus jogokért folytatott küzdelem meghiúsulásából nőtt ki a cionizmus. A cionista elmélet ennek a küzdelemnek egy látszólagos magyarázatát adta. Kinyilvánította, hogy a kisebbségi elnyomás nem egy különleges társadalmi, poli­tikai, gazdasági és kulturális körülmények eredménye. Inkább, a cionizmus sze­rint, a kisebbségi üldözés része az emberi természetnek. Ezért nincs értelme ellene küzdeni, inkább el kell fogadni, és alkalmazkodni kell ehhez az elkerül­hetetlen, örök gonoszsághoz. 

Theodor Herzl, a cionizmus alapítója, egy beilleszkedett nyugat-európai zsi­dó, akit "zsidóságának" tudatára a Dreyfus-ügy döbbentette rá, így összegezte az antiszemitizmussal kapcsolatos álláspontját: "Ahogy mondtam, Párizsban egy szabadabb magatartásra jutottam az antiszemitizmus, felé, melyet most kezdek tör­ténelmileg megérteni és megbocsátani. Mindenek fölött felismertem az antiszemi­tizmus elleni "harc" ürességét és hiábavalóságát." (The Diaries of Theodor Herzl; London: Gollancz, 1958, 6.o.)

Ezt a borúlátó kezdőpontot, mely természetesnek tart egy változhatatlan, ve­leszületett gonosz emberi természetet, gyakran letompítják a hivatalos cionista szóvivők. De hangosan és világosan kimondják azok, akiknek nem kell törődni a diplomáciával. 

J. Bar-Yossef a szélsőségesebb álláspontot képviseli.

 

 Képek: