Még egy darabig a perui Ancash megyében időzünk, nem messze az előző részekben bemutatott Casmától és Pariacotótól. A régió a perui fővárostól, Limától északra, 300 km-re kezdődik. Különlegessége, hogy mind tengerparti, mind magas andoki területe is van. A tengerparti sáv szinte itt a legkeskenyebb, az óceántól fél órára már az Andokban gyönyörködhetünk. Emellett nagyon kellemes a klímája, amelynek nemcsak gyógyhatása kiemelkedő, de ideális a mezőgazdaság szempontjából is.

Panamerica főúton gyakorlatilag az egész amerikai kontinenst beautózhatjuk. Az alaszkai Circle városkától eljuthatunk a déli félteke végére, a Tűzföldre anélkül, hogy egyszer is át kellene térnünk egy másik útra. Sok ország, köztük Peru egyetlen fő közlekedési útvonala. Limából észak felé elérve Ancash megyét, az egyik első tengerparti település Culebras. Neve kígyókat jelent, ám félelemre nincs okunk, mivel a település a hajdani városalapító atya után és nem a rettegett állatkáról kapta a nevét. Az első, ami lekanyarodva a főútról a szemünkbe ötlik, egy kisgépek fogadására alkalmas repülőtér, amely nagy előnye és vonzereje a térségnek, 1950 óta, a perui nagy „hal-bumm” idejétől működik. Culebras ugyanis a legkiválóbb lelőhelye több híres perui halfajtának. Peru egyes vidékein, mint például Culebrasnál is, az ideális áramlatoknak és a kristálytiszta víznek köszönhetően, a világ más pontjaihoz képest a halak jóval nagyobbak.

Foto: Edgar Roy Purisaca Quesquen

A vidék egyik büszkesége – a limai piacokon méregdrágán árusított – lepényhal. De jegyzett és igen keresett a többféle kagyló, az óriási rákok és a tenger egyéb gyümölcsei. Ha lenne rá igény, Culebras akár napi több tonna halat is képes lenne a piacra dobni. Természetes hát, hogy a lakosság halászatból él, a férfiak a tengeren, az asszonyok a kikötőben a feldolgozással foglalkoznak.

Culebras vonzáskörzete egy hatalmas homoktenger. Nem meglepő, hogy a zöld spárgát végeláthatatlan területen termelik. A spárga megművelése, mondhatjuk így, sziszifuszi munka, mivel talán a legintenzívebben nővő termény. Növekedése percekben mérhető, egy nap kétszer, reggel és délután vágják. Legfeljebb két nap alatt szüretelésre kész a növény! Ennek ellenére megdöbbentő, hogy a helyi étrendbe a mai napig nem vették fel. Tény, hogy Peruban igen erősen élnek a tradíciók, ami, főleg a mai változékony világban, igen nagy érték, de egyes esetekben ez gátja is lehet az új dolgok rugalmas befogadásának. Hihetetlen édes és összetett ízű az itt érő görögdinnye, de nagyon zamatos a sárgadinnye és valamennyi tökféle. Az itt is paprikaként ismert fűszernövény csodás piros és finom, nemes ízű, talán csak a mi kalocsaink versenyezhet vele. Híresek a közigazgatásilag Culebrashoz tartozó Ampanu szőlőültetvényei is, ahol még hagyományos módon, lábbal tapossák a szőlőt. A borhoz semmilyen adalékot nem adnak, még cukrot sem, mert az itteni szőlő önmagában is hihetetlenül édes. Ez nagy előny, mivel a peruiak közismerten a számunkra ihatatlanul édes borokat kedvelik. Itt még a legkisebbek is egy-egy korty bort kapnak az üvegükbe, hisz a helyiek által igen tisztelt 92 éves borász, Pedro Chavez Balabarca bácsi, méregnek tartja a mai löttyöket, és orvosságnak a borát. Esküszik, hogy jó egészégét és magas korát borának köszönheti.

Ha már homok…

A térségbe tervezett nemzetközi extrémsport- centrum egyik központja Pariacoto mellett Culebras lesz, ahova a sandboarding szerelmeseit várják majd. A nemzetközi sandboardingklubok a perui Huacachina homokdűnéit tekintik a legmagasabbnak, de csak, mert Culebras magasabb és izgalmasabb homokdombjai egyelőre még ismeretlenek. Egy kis promóció, és hamarosan hihetetlen élvezeteknek nézhetnek elébe az idelátogatók. Itt ugyanis a délelőtti homokdeszkázás nyomaitól és fáradalmaitól a pár percre lévő óceánban szabadulhatnak meg.

Culebras „playa”-i ráadásul fehér homokos strandok, a víz kristálytiszta. Victor Celestino Del Valle Rea polgármester nagystílű tervekkel rendelkezik a közeli jövőre nézve. A múlt évben elnyerték a Peru Ecotengerpartja címet a természetes tengerpart kategóriában, így méltán várja előbb a befektetőket, majd a pihenni vágyókat. Az itteni partszakaszok igen izgalmasak. Hosszú, lágy ívek és sziklás partszakaszok váltják egymást. A tengeri élet igencsak mozgalmas errefelé. A halászbárkák már kora hajnalban kifutnak. Sok halász csónakjában ott a búvárfelszerelés, mert a lepényhalat, mely köztudottan a tenger homokjában búvik meg, szigonnyal vadásszák. De a tengerben, a parttól pár száz méterre lévő sziklák is hangosak: több ezer madár, pelikán- és pingvincsalád él rajtuk! Igaz, a pingvinek csak költeni jönnek ide, de azért pár hónapig megnyerő látványosságot nyújtanak. A helyi önkormányzat könyvelőjének kis magánállatkertjében több pingvin is él, szemmel láthatóan boldogan viselve a meleget. A madarak szikláiról pedig a helyiek szervezetten gyűjtik és értékesítik a guanót.

Nem okoz meglepetést, hogy a helyi ételspecialitások szinte kizárólag halból és a tenger gyümölcseiből állnak. A perui specialitás, a ceviche itt többféle variációban készül. A nyers hal mellett helyet kap a tálban többféle kagyló, rák és egyéb tengeri herkentyű. A lepényhalat nagyon nagyra értékelik, és igen büszkék rá, millió variációban készítik. Legismertebb talán a sudado változat, melyben a haldarabok – kötelezően a fejjel együtt! – hagyma-, paradicsom-, újhagyma- és ízlés szerinti rengeteg zöldfűszernövényágyban, lassú tűzön párolódnak roppant ízletessé. Legtöbbször polip és egyéb, kéznél lévő apró tengeri szörny is kerül a lábosba. A halfejeknek természetesen jelentősége van. Néhány tengeralji, illetve barlanglakó fajta fejében igen magas és összetett ásványianyag-tartalom halmozódik fel, amelyet kifőzés után lime levével keverve, melegen fogyasztanak. Állítólag olyan erős roboráló hatása van, hogy a betegek gyógyszer helyett fogyasztják. Limában drága pénzért „koktélként”, Tigristej (leche de tigre) néven kapható egyes éttermekben.

Még mindig a homok...

Ahogy már az előző epizódokban is szóltunk róla, Peru olyan ország, ahol ha bárhol vakon beletúrsz a földbe, valami értékeset biztosan találsz. Bevallom, ezt én sem gondoltam szó szerint mindaddig, amíg életemben először nem történt meg velem. Culebras körzetében több olyan,teljes mértékben feltáratlan régészeti lelőhely van, ahol nem győztük összeszedni a sok ezer évesre tehető agyagedény darabokat.

A legtöbbjükön szépen látszik a mintázat, és még az edények füle is megfogható. Amatőr ránézésre egy elég nagy város maradványain sétáltunk. Egy-egy házfal, kemencepadka aránylag épségben megmaradt a homok alatt. A helyszínről saját erőforrásból a helyi önkormányzat próbálja biztonságos helyre szállítani az értékesebb darabokat. Az egyik ilyen, sok találgatásra okot adó kőoszlop a ma El Castillo néven számon tartott lelőhelyről származik, három darabra vágott részből áll. Az érdekesség természetesen az, hogy a vaskos követ vajon milyen szerszámmal tudták egy nyílegyenes vágással feldarabolni? Válasz egyelőre nincs. Peru annyira gazdag ősi emlékekben, hogy egyszerűen nem győzik országos szinten sem a feltárásokat és kutatásokat.

AGNES GOLENYA PURISACA