2020. október 04. vasárnap
08.00 indulás Budapestről busszal.
M e c s e k n á d a s d
Skóciai Szent Margit Szent istván unokája szülőhelye, Szent István freskós templom XI. század, a későbbi plébániatemplomban őrzik a szent ereklyét.
A templom első említését a már korábban idézett 1235-ös oklevélből ismerjük, amely ezzel kapcsolatosan a következőket mondja: “… s aztán pedig dél felől nyugat felé haladva, mégpedig az említett britannok(* vagy inkább besenyők – szerk.) földje mellett a Nagy Úton haladva, amely a hegytetőn van és amelyen folytonos határjelek mentén Szent László király egyházáig érünk és a váradi monostor határjeivel folytatódik. Az idézett 1235-ös határjárás szövegéből világosan kitűnik, hogy a templom középkori védszentje Szent László volt, amint mondja: “Ecclesiam Sancti Ladislai Regis …”.
P é c s v á r a d
Mindenszentek-kápolna, Domoszló herceg nyughelye volt, a vár legkorábbi része Szent István kori templom freskókkal.
A templom feltételezhetően az 1050-es években épült, építésének kezdeményezője Aba Sámuel király fia, Domoszló herceg volt a hagyomány szerint. Domoszló herceg adományányként adta az apátságnak Marton és Fegyvernek falvakat, és a Mindszentek templom falai között temették el. Később, mikor a monostor templomának belső kiképzése, díszítése előrehaladt, oltárai elkészültek, Domoszló holttestét ide vitték át és a Szentháromság oltára előtt helyezték el végső nyughelyére, valószínűleg még a XI. században. Ez az esemény is világosan mutatja a Mindenszentek ideiglenes monostortemplom voltát…
C s e r k ú t
Keresztelő Szent János templom, gazdagon kifestett korai Szent György freskós templom.
A diadalív déli oldalán a Szent Györgyöt ábrázoló freskó felirata szerint, 1335-ben készült, az előbbieknél kevésbé színvonalas alkotás.
18.00 érkezés Budapestre a kiindulási ponthoz.
Vezetőnk, előadónk: Gondos Béla „könyves ember”, „dokumentáló”, civil kutató
Kísérő, segítő: Szick Gergely egyesületi titkár
R é s z v é t e l i díj: 8.300,- Ft / fő
Magába foglalja az utazás teljes költségét, a vezetői, előadói, kísérői és szervezői díjakat, költségeket valamint a templomi adományokat.
Gondos Béla: A fővárosban sokak által, régóta ismert „könyves ember”, „dokumentáló”, civil kutató az Erdélyi Magyarok Egyesületének aktív tagja. Őseitől örökölte a Kárpát Haza szeretetét, és a megismerési vágy által hajtva szinte minden zugát bejárta. Évtizedek óta önerőből járja Magyarországon és határon kívüli tájait, autodidakta módon gyűjti és fotózza az építészeti, művészeti emlékeit. A magyarság és rokonnépeinek emlékeit kutatva bejárt vagy 40 országot. Különleges élményként élte meg a moldvai csángók életének megismerését. Az élményeket nemcsak magának, hanem másoknak is gyűjti, ezért előadásokat, úti beszámolókat tart, ismertetéseket ír épített örökségünkről. Arról kevesen tudnak, hogy a rendszerváltozás előtt tiltott (szamizdat) irodalmat terjesztett.
Információ: +36 20 312 5925 , regisztráció: palos@avekiallitohaz.hu